Belföld

2011.05.23. 16:06

Dinamikus együttműködés

Várpalota - A törvényben meghatározott országvédelmi feladatok ellátására történő felkészülés mellett az együttműködési képességüket is be kell mutatniuk a Magyar Honvédség idei legnagyobb kiképzési rendezvényén részt vevő katonáknak.

Szabó Péter Dániel

Benkő Tibor vezérezredes, honvéd vezérkari főnök mondta el ezt hétfőn a 0 ponti lőtéren, a Dinamikus Együttműködés 2011 harcászati gyakorlat ünnepélyes megnyitóján. Hozzátette, a június középéig tartó, közel 900 fős végrehajtói és kiszolgálói állományt felvonultató seregszemlén az MH 25. Klapka György Lövészdandár zászlóalj harccsoportja kiegészül olyan  elemekkel, mint a felderítő, műszaki, vegyvédelmi és légvédelmi rakéta képességek, amelyek egyébként békeidőben nem képezik annak részét. - A feladatok maximális szintű teljesítése mellett fő a biztonság - hangsúlyozta a vezérkari főnök. - Katonáinknak tudniuk kell megfelelően kezelni azokat a technikai eszközöket, amelyek nemcsak a haza, hanem saját védelmüket is szolgálják.
 Az ünnepélyes megnyitót követő sajtótájékoztatón elhangzott, a közel 300 millió forintos összköltségvetésű seregszemlén mintegy 300 technikai eszköz, köztük forgó- és merevszárnyas gépek bevetésére is sor kerül majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!