Belföld

2011.04.14. 14:51

Hunvald: nem érte sok száz milliós kár az önkormányzatot

Továbbra is tagadja bűnösségét Hunvald György, az erzsébetvárosi korrupciós botrány ügyének másodrendű vádlottja; a VII. kerület volt szocialista polgármestere a Fővárosi Bíróságon (FB) tartott csütörtöki tárgyaláson arról beszélt, hogy nem érte sok száz milliós kár az önkormányzatot.

MTI

Az ügyészség szerint Hunvald György sok száz milliós ingatlanpanamákban működött közre, és több tízmilliós fiktív tanácsadói szerződések, jogellenes lakáskiutalások, kedvezményes lakáseladások, hivatali mobilhasználat fűződik a nevéhez. Mindezek miatt - részben bűnszervezetben elkövetett - csalás, hűtlen kezelés és hivatali vesztegetés a vád.
 Hunvald összefüggő vallomásában pontról pontra igyekezett cáfolni a vádiratot, azt állította, hogy nem okozott kárt az önkormányzatnak, nem tudott arról, hogy manipulatívak az értékbecslések. Azt hangoztatta: úgy soha semmit nem lehetne eladni, ha azt várnák az eladótól, hogy olyan árat szabjon meg, amely mellett a vevőnek már semmi haszna nem lehet az ügyletben.
"Az ingatlanügyletek mindig így mennek" - mondta Hunvald, aki kifogásolta, hogy ezt mégis a terhére rója az ügyészség.
Hunvald György többször bírálta a vádhatóság munkáját, szóvá tette, hogy az ügyészség számos, szerinte fontos bizonyítékot nem vizsgált meg, és nem volt tekintettel például arra sem, hogy a vádbeli ingatlanügyletek egy része még akkor zajlott, amikor ő nem is ismerte azokat a közvetítőket, akik a vád szerint mélyen áron alul eladott önkormányzati ingatlanok esetében a vevőket képviselték.
A volt szocialista politikus hosszan beszélt arról, hogy az önkormányzati ingatlanok kezelése, értékesítése évtizedek óta nagyon nehéz probléma, és ez ma sincs másképp, Erzsébetváros jelenlegi polgármestere is arra panaszkodott egy a napokban megjelent interjújában, hogy befektetőket keresnek. 
Hunvald szerint polgármestersége idején a munkatársaival milliárdokat takarított meg Erzsébetváros számára.
A csütörtöki tárgyaláson szóba került az agrár- és külkereskedelmi diplomával rendelkező Hunvald vagyoni helyzete, ám erről csak annyit tudott meg a bíróság, hogy a másodrendű vádlottnak van egy pár százezer forint értékű Trabantja és egy másfél millió forint értékű Peugeot személygépkocsija, valamint egy 78 négyzetméteres, 15 millió forint értékű lakása, amit azonban hitel terhel.
Hunvald csütörtökön elkezdett összefüggő vallomása több tárgyalási napot is igénybe vehet, miután az első vádpontban szereplő 17 ingatlanügylet nagy részéről még nem beszélt, s azután jönnek csak a fiktív szerződések, lakáskiutalások és más bűncselekmények.
Hunvald Györgyöt megelőzően a bíróság az ügy elsőrendű vádlottját, Gál Györgyöt, a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori SZDSZ-es elnökét hallgatta meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!