Belföld

2011.03.16. 15:39

Kormányszóvivő: a kormány támogatja a táppénzkiszámítás szabályainak módosítását

A kormány támogatja azt a képviselői indítványt, amely módosítaná a táppénzkiszámítás jelenlegi szabályozását - közölte Nagy Anna kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után.

MTI

A fideszes Dancsó József szerdán nyújtotta be azt a zárószavazás előtti módosító indítványt az államháztartási törvényhez, amellyel felére csökkentené a táppénz napi összegének lehetséges maximumát.
Nagy Anna budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a módosító indítvány erősen összefügg a Széll Kálmán Terv céljaival.
 Kifejtette: a táppénz jelenleg érvényes maximum összege a minimálbér négyszerese, ez a jövőben a minimálbér kétszeresére, bruttó 156 ezer forintra változna. A táppénz napi összege így legfeljebb körülbelül ötezer forint lehet majd.
A kormány azért döntött e javaslat támogatása mellett, mert szeretné minél jobban lecsökkenteni azoknak a számát, akik indokolatlanul veszik igénybe a táppénzt - hangsúlyozta a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy erre azért van szükség, mert idén is több mint 640 milliárd forinttal kell pótolni a költségvetésből az egészségkassza keretét.
 A másik fontos változtatás - folytatta - a veszélyeztetett terhes kismamákhoz kötődik. Ők eddig az első 15 napon - csakúgy, mint a többi táppénzen lévő - a munkáltatótól kapták a táppénzüket. A változtatás szerint már az első naptól kezdve az Egészségbiztosítási Alapból kapnák a táppénzt - ismertette a szóvivő.
Közlése szerint a táppénzszabályok változásával járó megtakarítás körülbelül ötmilliárd forint.
A kormány döntött egy másik egyéni képviselői indítvány támogatásáról is. Ez a KDNP-s Michl József előterjesztése, amely csökkentené a pedagógusok adminisztrációs terheit, és megszüntetné a túlóráért járó bér kifizetésének eddigi két vagy akár több hónapos várakozási idejét. A javaslat szerint a tanárok havonta kapnák meg a túlórapénzüket - ismertette Nagy Anna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!