Belföld

2010.12.18. 17:12

Tíz új MRAP harcjárművet kap a honvédség

A napokban tíz új MRAP harcjárművet kap a honvédség; az útszéli pokolgépek ellen is biztonságot nyújtó gépeket Afganisztánban használja majd a honvédség - tájékoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter szombaton az MTI-t.

MTI

A tárcavezető kedden utazott Afganisztánba, hogy meglátogassa a magyar kontingenst, és karácsonyi üdvözletet adjon át a katonáknak. A miniszter többek mellett tárgyalt David Petraeus tábornokkal, a nemzetközi erők afganisztáni főparancsnokával, valamint az afganisztáni NATO-erők északi parancsnokával.
   
Hende Csaba elmondta: a David Petraeus tábornokkal való tárgyaláson áttekintették azokat a fegyverzeti igényeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) katonái folytathassák  a munkát a romló biztonsági helyzetben is.
   
Ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy a napokban kap a honvédség 10 új MRAP harcjárművet, és a tervek szerint még 46-ot hamarosan. A 46 harcjármű között MRAP-ek és HMMWV-k lesznek majd - tette hozzá.
   
A magyar misszióhoz egyébként már megérkezett az a mintegy 500 új kevlár sisak, amelyet a német hadseregtől vásárolt a honvédség - mondta.
   
A miniszter hangsúlyozta, mind az ISAF főparancsnoka, mind az északi erők parancsnoka elismerően szólt a magyar katonák afganisztáni teljesítményéről.
   
Hende Csaba szólt arról is, hogy a magyar katonákat az utóbbi időkben többször is megtámadták, tűzharcba keveredtek, és helytálltak. Ezért miniszteri jogaival élve létrehozott egy kitüntetést, a kardokkal ékesített szolgálati érdemjelet, amelyet a mostani látogatásakor 28 Afganisztánban szolgáló katona kapott meg.
   
A miniszter afganisztáni látogatása alatt felkereste a kabuli repülőteret, amelyet most a magyar katonák vezetnek, a Mazari Sharifban lévő nemzetközi bázist, illetve találkozott a magyar katonákkal Baglán tartományban is. A delegációt elkísérte Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!