Belföld

2010.08.13. 04:54

Szökevény - Olaszországból indult útnak a 15 éves gyermek

A Romániába tartó 15 éves fiúról nem lehet tudni, hogy életében hányszor indult már el egyedül a világba. A megyében állami gondoskodásban élő gyerekek közt van néhány, akikről tudják a nevelők, ha beviszik a kapun, az első ablakon át újból eltűnik. A családokból világgá induló apróságok estére biztonságban hazatalálnak, de vannak, akikért nem megy az apuka.

Kovalcsik Katalin

Hetekig beszédtéma volt az utcánkban - nem pletyka, hanem igazi aggodalom -, hogy  az egyik család gyereke eltűnt. Évekig nem tudtunk róla  semmit, de végül  kiderült,  hogy él, egészséges, haza is tért,  a többit senki nem firtatta. A kivülállóként elképzeltük a család aggodalmát, amíg kételyek közt életek, vajon hová vetette a sors, az önfejűsége, az akarata a gyereket, és él-e még?   Vörös Ferencné alezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa   és kollégái ha nem is naponta, de elég gyakran találkoznak a helyzettel, elszökött egy család gyereke. 

- A gyerekkorú szökésben lévők után azonnal ki kell adnunk a keresést - kezdte az alezredes asszony. - Az a  fontos,  hogy a gyermek  mielőbb visszakerüljön a családjához, másrészt nehogy  áldozattá, netán elkövetővé váljon.
A sokáig távol lévő gyerek  éhes, szomjas, nem lát más megoldást, elcsen  - ellop  - valamit az egyik üzletből.  Az is előfordulhat, hogy  a kiskorú, a fiatalkorú olyan társaságba keveredik  kóborlása során, amely rábírja valamilyen  bűncselekményre. A  fiatalkorú szökötteket 24 óra elteltével kezdi körözni a rendőrség, de ha beteg, szellemileg sérült fiatalról van szó, a keresés társszervek - polgárőség, tűzoltóság bevonásával  - a bejelentés után  azonnal megkezdődik. Az alezredes asszony hozzátette, szerencsére a gyerekek többsége csak belefeledkezik a játékba, ezért késik el otthonról, estére hazatér.

-  Vannak viszont olyanok is, akik messzire jutnak - folytatta Vörös Ferencné. -  Ha megállapítottuk a személyazonosságát, felhívjuk a hozzátartozókat, a szülőket, jöjjenek el a gyerekükért. Nem mindenki  képes erre, ilyenkor meg kell találnunk a megoldást, hazajuttatni  a  gyereket.
Micsoda buli, ha rendőrautó érkezik a ház elé és kiszáll belőle a kis világjáró, gondolom ezt érzik a hátukra batyut kötő ifjak. Az Olaszországból vonatozó  fiúval egészen más volt a helyzet, a rendőrség állapította meg a személyazonosságát, mivel semmilyen okmány nem volt nála.
- A rendőrség  még aznap éjjel értesítette a gyermekvédelmi szolgálatot - mondta  Deresné Tanárki Mária, a megyei gyermekvédelmi központ igazgatója.  Éjszakára kiderült a személyazonossága, az állampolgársága, amit ellenőriztek a román félnél. Az  1995-ös születésű fiú  édesapja, édesanyja elérhetőségéhez is hozzájutottak a rendőrök. A vonaton a fiú gyakorlatilag felügyelet nélkül maradt, így megalapozott  volt az ideiglenes  gondozásba vétel.   A hivatalos eljárás szerint ilyenkor ki kell rendelni a gyermek mellé az  eseti gondnokot, aki törvényesen képviseli. A gyereket  azért hoztuk Sárbogárdra, mert ez a ház kis létszámú,  könnyebb a felügyelete,  az otthon lakói megtalálták vele  a hangot, kicsit angolul, kicsit olaszul, kicsit roma nyelven. Itt  jobban meg tudjuk tartani, hogy ne induljon tovább. Az elhelyezéséről megküldtük a határozatot a fővárosi, V. kerületi  gyámhivatalnak, a további sorsát ők veszik kézbe. Hivatalos megkeresés megy - vagy már ment is - a magyarországi román nagykövetségre, ott megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy a gyermek hazakerüljön.     
A sárbogárdi házvezető telefonon  értesült az érkező fiúról,  a ház hét lakója az éjszaka közepén, fél egy tájban izgalommal várta a jövevényt.
- Megérkezett  egy alacsony fiú, igen fáradtan - mondta Czeinerné Takács Tünde  házvezető. - Másnapra kipihente magát, kapott ruhákat, hétfő estére kicsit  kivirult, még incselkedett is a lányokkal, arról nem beszélt,  miért indult útnak egyedül.  

 - Fél év alatt körülbelül hat-hét gyerekről tudunk,  aki elkóborol otthonról - mondta Deresné. - Minden otthonunk kijelölt ideiglenesen hatályú elhelyezésre, illetve minden otthonunk befogadja  átmeneti gondozásra - ez három nap - az otthonából elkóborolt gyereket.  Négy lány és három fiú szökött el az idén a családjától, ők kapcsolatba kerültek a megyei gyermekvédelmi központtal.  Négyükért a családfő érkezett meg, három gyermeket ideiglenes hatállyal helyeztünk el a rendszerben.    A legtöbb gyerek  nem is kerül ideiglenes hatályú elhelyezésre. Egy nap megérkeznek, másnap már otthon alszanak.
Az ideiglenes  hatályú elhelyezés előírásai szerint a  határozatot megküldik a gyámhivatalnak,  ahol vizsgálják az elhelyezés szükségességét, meghallgatják a gyereket, a szülőket, ennek az átfutási  ideje hatvan nap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!