Belföld

2010.04.19. 14:22

A feleséget verte meg a pénzbírságra ítélt volt szerető

FMH - Vak indulat fűtötte azt az orvosnőt, aki évekkel ezelőtt volt szeretője feleségét saját házukban verte meg, miután megszakadt viszonya a férfival. A nőt jogerősen 750 ezer forint pénzbírságra ítélte a Debreceni Ítélőtábla.

MTI

Koszta János, az ítélőtábla sajtótitkára közölte: a Debreceni Ítélőtábla döntésével súlyosbította az első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ítéletét, amelyben súlyos testi sértés kísérlete miatt 500 ezer forintos pénzbüntetést szabtak ki.
Az orvosnő egy kollégájával folytatott másfél évig szerelmi viszonyt, amelynek 2005 decemberében vége szakadt. A vádlott ezt nehezen vette tudomásul, többször is kereste még a nős, kétgyermekes férfit, aki azonban egyre inkább kerülte őt.
A vádlott 2006. június 7-én bemászott a férfi mezőkövesdi házának az udvarába. Ekkor a férfi felesége, 6 éves gyerekük és a férfi idős édesanyja volt otthon. A nő ruházatával és arcának eltakarásával tette felismerhetetlenné magát. 
A feleség éppen kilépett a ház udvarán található melléképületből és szembetalálkozott a vádlottal, aki nyomban lefújta őt a kezében tartott fertőtlenítővel, majd bántalmazni kezdte: ütlegelte, fojtogatta és a haját tépte.
Anyja segélykiáltásaira a kisfiú telefonon értesítette apját, aki pár perc múlva hazaérkezett. A férfi csak úgy tudta leszedni a támadót a feleségéről, hogy többször megütötte, majd hátracsavarta a karját és leszorította a földre. Csak akkor ismerte fel egykori szeretőjét, amikor az megszólalt és kérte, hogy ne üsse.
A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az eljárás során pedig megbocsátott a vádlottnak.
A bíróság súlyosbító körülményként vette figyelembe egyebek mellett azt, hogy a vádlott az asszonyt kisgyermeke szeme láttára bántalmazta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!