Sorstragédiák - csatorna mellé dobták a hét éves kislányt

A kislány emlékére írt Sárkányvér címmel regényt egy fiatal székesfehérvári  író[[ Képelem (horvath judit) ]]nő, Horváth Judit. A kötet vélhetően még idén megjelenik, de - mint lapunknak elmondta - a könyv sikerénél számára van sokkal fontosabb is.    
- Nagyon szeretném, hogy minél nagyobb figyelmet kapjon Nikolett, és rajta keresztül az évről évre növekvő számú gyermekeltűnési eset. Gyerekkoromban szüleim mindkét fiútestvéremmel és velem is átélték, milyen érzés, ha eltűnik, akit szeretnek, bár a mi történeteink szerencsés véget értek. Egyszer sem tudott a rendőrség eredményt elérni, csak a jó sorsnak köszönhették, hogy mindegyik gyereküket visszakapták. Más szülők azonban nem ilyen szerencsések, és én bármilyen kezdeményezésben örömmel szerepet vállalnék, amely segít, hogy minél kevesebb elveszett gyerek sorsa maradjon örökre szörnyű rejtély.
Horváth Judit szerint jó volna, ha ilyen helyzetben a szülőknek és a bajba jutott gyerekeknek lenne hová fordulniuk, több civil szervezet, önkéntes csoportosulás kellene, amelyek  ilyenkor gyorsan és hatékonyan tudnak a rászorulók segítségére sietni, akár saját tapasztalataikkal is. Úgy gondolja,  a rendőrség szerepe önmagában nem elegendő, de a szolgálaton kívüli rendőr, nyomozó  tagja lehetne egy civil csoportosulásnak.
- Mi hárman vagyunk testvérek. Nagyobbik bátyám nem volt még hároméves, amikor átment a szomszédba egy másik családhoz azzal, a szüleim küldték vacsorázni. Hittek neki. A rendőrség nagy erőkkel érkezett, aztán a szomszédok végül hazahozták. Kisebbik bátyám 10 éves lehetett, amikor egy intő hatására barátjával elbujdokolt egy pincébe. Ismét riasztani kellett a rendőrséget, végül ő is megkerült. Aztán én is eltűntem egyszer a néptáncóra után, igaz, csak néhány órára.
Szathmáry Nikolett  1998 januárjában veszett el, három éven át bukkant fel az arca tévében, újságban, plakátokon.
-  Én meseíró vagyok, sosem ismertem azt a kislányt, sosem láttam, csak a fényképét. Még én is szinte gyerek voltam akkor, amikor először néztem a szemébe. És miközben felnőttem, ő velem maradt. Szerettem volna, ha adhatok neki valamit cserébe azokért a fájdalmas, mégis nagyon drága érzésekért, melyek  sosem múlhatnak el belőlem. Megérintett, ami vele történt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Minden félelmem testet öltött benne, és minden reményem meghalt vele. Olyan világba született, ami hálátlanul, részvétlenül elengedte őt.  Neki írtam a Sárkányvért, és azoknak, akik nem felejtik el a nevét, az arcát. Fogadják el, és emlékezzenek Szathmáry Nikolettre mindig, amikor kiengedik az ujjaik közül a gyermekeik kezét, ha csak egy pillanatra is. Kísérjék el őket az iskolakapuig, menjenek eléjük délután, ne hagyják őket egyedül, vigyázzanak rájuk és őrizzék őket nagyon jól mert még az is kevés lehet. Niki háromszáz méterre járt a rá váró biztos otthontól, egy szinte sosem üres útszakaszon, amikor egyetlen átkozott pillanat alatt nyoma veszett. Van, amikor minden figyelem, minden óvó szeretet, minden féltés kevés, és nem marad más, csak a félelem.

Az eltűnt  felnőttek, gyermekek tragédiái nem múlnak el nyomtalanul, ahogy sok esetben egyetlen nyomuk sincs azoknak, akik  saját akaratukból, vagy valamilyen külső, erőszakos hatás következtében váltak meg örökre családjuktól, barátaiktól.  Az eltűnéseknek számos oka lehet, és nem kell feltétlen bűncselekményre gyanakodni.
- Ismerősöm  nagyobbik fia - akkoriban  elmúlt már 18 éves - egyszer eltűnt otthonról. A család, a barátok, a szomszédok vigasztalták az anyát, aki megmaradt fiának szentelte életét. Évek múlva tudta meg, hogy végképp elveszettnek hitt  gyereke egy másik ország lakója, megvetette a lábát, él rendesen. Azt senki nem tudhatta, hogy miért bujdokolt el az ifjú, miért nem adott életjelt magáról évekig, de ez nem is tartozott másra, csak a családra. Azonban az a helyzet is bekövetkezhet, hogy  a felnőtt ember - férj, feleség, családanya, családapa - egyszer csak fogja magát, és odébbáll. Minden indok, magyarázat, hátrahagyott levél, vigasztaló szó nékül. Nincs két-három hónapja, hogy felvilágosítást kértem a rendőrségtől egy eltűnt fiatalassszony miatt. Gondoltam, megkeresem a családot, a férjet, a hátrahagyott, anya nélkül maradt gyerekeket, kifaggatom őket, milyen az életük az édesanya nélkül.
A meglepő fordulat kissé elgondolkodtatott. Az anya valóban eltűnt, majd egy évig nem tudott róla a családja, amikor  viszont felbukkant. Visszatért. Kiderült, nyugodtan élt, csak másik településen, más férfi mellett, és talán az sem zavarta - ezt nem sikerült kiderítenem -, hogy maga mögött hagyta a férjét és  a gyerekeit.  A rendőrség a törvényben kikötött idő elmúltával kezdi keresni a gyermekeket, később a felnőtteket, de a betegeket, a fogyatékosokat  nagyobb erővel és előbb kezdik kutatni, ahogy erre a megyében is volt több példa. Ha a kutatás során meg is találják az ép elméjű, szabad akaratából távozott nagykorút, az eltűntnek van választási lehetősége. Kérheti, hogy holléte maradjon titokban a családja előtt, nem akarja hogy felfedjék tartózkodási helyét.   A családdal ilyenkor csak azt közlik, hogy eltűntnek hitt családtagjuk él, jól van, de nem akarja  felvenni a kapcsolatot velük.
A hír lesújtó lehet azok számára, akik addig próbálták elfogadni, feldolgozni, elvesztették szerettüket. Az új hír viszont nemhogy vigaszt, újabb dilemmát jelenthet számukra. Él, jól van, de vajon miért a családja nélkül?