Belföld

2009.11.13. 13:12

Kiáltvány a hajléktalanokért

Magyarország, 2009: ezrek alszanak az utcán, 3 millió ember él a létminimum alatt, a rendezetlen lakásviszonyok között élők száma pedig több százezer.

MTI

A Menhely Alapítvány és a Hajléktalanokért Közalapítvány közös kiáltványt írt alá annak érdekében, hogy felhívja az ország polgárainak és döntéshozóinak figyelmét arra, hogy az otthontalan emberek helyzete a rendszerváltás ellenére sem javult - olvasható az MTI-hez pénteken eljuttatott sajtóközleményben.
Az írás szerint az eltelt 20 évben bebizonyosodott: a tűzoltásra létrejött hajléktalanellátó-rendszer önmaga nem képes megfelelően ellátni a rászorulókat. Az idén például már legalább tízezer embernek kell túlélnie a telet hajlék nélkül Budapesten.
Kitérnek arra is, hogy ma Magyarországon 3 millió ember él a létminimum alatt a KSH adatai szerint, a rendezetlen lakásviszonyok között élők száma pedig több százezer. Megjegyzik, hogy csak a Menhely Alapítvány Kürt utcai ügyfélszolgálati irodájában az utóbbi öt évben összesen több mint 16 ezren regisztráltatták magukat hajléktalanként.

2009-ben a főváros hajléktalanellátó intézményei mintegy 4600 ággyal gazdálkodnak, ebből 1300 az éjjeli menedékhelyeken, további 500 speciális menedékhelyeken található. Ezek a szállások egyetlen éjszakára ingyenesek, miközben számuk eleve kevés az otthon nélkül élők befogadására. A szervezetek szerint nem meglepő, hogy egy Budapest területén, 2008. február elején végzett felmérés szerint az 1300-at is meghaladhatta azok száma, akik a közterületen, fedél nélkül töltötték a leghidegebb éjjeleket is. Az eldugott helyeken, lakás céljára alkalmatlan helyiségekben alvók számát ennek háromszorosára becsülték. Az idén, október 18-ig Budapesten már öten vesztették életüket fagyhalál miatt.
Emlékeztetnek arra, hogy 20 évvel ezelőtt, 1989. novemberében bezárták éjszakára a budapesti pályaudvarokat. November 29-én a várótermekből kiszorultak a Blaha Lujza téren ülősztrájkba kezdtek, hogy felhívják a figyelmet: a pályaudvarok bezárásával az életük került veszélybe. Mint írják, ez volt az a pillanat, 1989 telén, amikor már nem lehetett tovább titkolni, hogy Magyarországon a hajléktalanok köztünk élnek. A demonstráció közben folytatott tárgyalásoknak hamarosan eredménye is született: az állam ingatlant biztosított a rászorulók elhelyezésére. 1990 januárjában pedig létrejött a Menhely Alapítvány, amely a budapesti hajléktalan-ellátásban máig központi szerepet tölt be.
A másik szervezetet, a Hajléktalanokért Közalapítványt a Magyar Köztársaság Kormánya és az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium 2004-ben alapította meg, az 1992-től létező Hajléktalanokért Alapítvány utódaként.
A közlemény úgy fogalmaz, hogy a rendszerváltás nagy vívmányaként kezdett el kiépülni 20 éve a hajléktalanok szociális ellátórendszerre. Ezeknek a szolgáltatásoknak a fejlesztése azonban nem tudott lépést tartani az otthon nélkül élők számának drámai növekedésével.
Az idén 20 éves Menhely Alapítvány és a Hajléktalanokért Közalapítvány ezért közös kiáltvánnyal fordul a nyilvánossághoz, hogy felhívja az ország polgárainak és döntéshozóinak figyelmét: a jelenlegi hajléktalanellátó-rendszer önmaga egyre kevésé képes ellátni az egyre több rászorulót, miközben a romló életkörülmények és a társadalom közönye miatt az érintettek egyre kitaszítottabbak.
Véleményük szerint csak a humánus hozzáállás és igazi szolidaritás mellett lehet remélni, hogy bizonyos csoportok perifériára szorulása lelassul, és csökkennek a társadalmi folyamatok által generált szélsőséges életszínvonalbeli különbségek.
A közleményben hangsúlyozzák, az otthontalanokért küzdő szervezetek összefogásra szólítanak fel mindenkit, és kérik az ország polgárait: csatlakozzanak a kiáltvány aláíróihoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!