Belföld

2009.11.18. 05:45

Éjfélkor búcsúzik a Sláger és Danubius

Ma éjfélkor elhallgat a két országos kereskedelmi rádió - csütörtöktől a Sláger frekvenciáján a Neo FM, a Danubiusén a Class FM jelentkezik.

MTI

Alig három héttel a hatályos koncessziók lejárta előtt dőlt el, hogy mely cégek működhetnek a következő hét esztendőben a lakosság 81, illetve 67 százalékát elérő frekvenciákon, miután az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csak a nyáron tette közzé a pályázati felhívást.
A médiahatóság kezét a tavalyi év végéig a parlament által – a szférát szabályozó új törvény meghozatalának reményében - elrendelt frekvenciamoratórium kötötte, a hullámsávosztások felfüggesztésének lejárta előtt pár héttel pedig a koncesszióbirtokosok újrázását tette volna lehetővé az Országgyűlés. A médiatörvény módosításával ugyanis lehetővé tették volna, hogy a digitális földfelszíni (DAB+) platformon megjelenésért cserébe pályázat nélkül újrázhasson a Sláger és a Danubius.
Az államfő azonban nem írta alá a jogszabályt, hanem előzetes normakontrollt kérve az Alkotmánybírósághoz (Ab) utalta; az Ab pedig június 30-án az alaptörvénybe ütközőnek találta a megoldást.
Alig három héttel később már ki is írta a két koncesszió hétévnyi sorsáról döntő pályázatot az ORTT; a megszerezhető 100 pontból a 45-öt a műsorszolgáltatásidíj-ajánlattal, 20-20-at a programtervvel és a magyar zene vállalt arányával, 5-öt a kiegészítő szolgáltatásokkal lehetett megszerezni. A fennmaradó 10 pontot a médiahatóság tagjainak értékelése alapján, a műsorszolgáltatási tapasztalatra kaphatták meg a pályázók.
A szeptember 28-ai beadáskor mindkét jogosultságra négy ajánlat érkezett: a Sláger a saját frekvenciáját, a Danubius és az első menetben ajánlata irreális voltára hivatkozva kizárt Zene Rádió Kereskedőház Zrt. mindkét hullámsávot megpályázta. A Slágernek a végül győztesnek bizonyuló - a fővárosban műsort sugárzó radiocafé tulajdonosi köre által alkotott - FM1 konzorciummal is meg kellett küzdenie. A kisebbik vételkörzetű frekvenciára pedig a Rádió Juventus Zrt. és a legjobb eredményt elérő, tulajdonosi szálon a Lánchíd Rádióhoz kötődő Advenio Zrt. is pályázott.
Az ORTT irodája a Zene Rádió kizárása mellett a két későbbi győztes ajánlatának visszautasítását is javasolta, ezen robbant ki a testületben az első komolyabb nézeteltérés. Majtényi László elnök és az SZDSZ által delegált Tímár János ugyanis azt szorgalmazta, hogy ne fogadják be az FM1 és az Advenio anyagát sem.
Az október 29-ei döntéshozatalkor az ügyben kifogást emelő tag - aggályai miatt - nem szavazott, míg az elnök a médiatörvény előírásai szerint nem voksolhatott. A többiek viszont megszavazták a koncessziósdíj-ajánlatukkal élre törő FM1 és Advenio győztessé nyilvánítását. (A 2011 közepéig tartó időszakra az FM1 évi 355 millió forintot, az Advenio 700 milliót ígért, az azt követőre pedig – a 200 milliós alap mellett – az előző esztendei nettó árbevételük 50, illetve 55 százalékát. Ez annyit tesz, hogy – saját üzleti tervük alapján kalkulálva - az egyik cég 7,24 milliárd, a másik 9,6 milliárd forint koncessziós díj befizetését vetítette előre.)
A döntés másnapján Majtényi László bejelentette: november 30-ai hatállyal lemond ORTT-elnöki mandátumáról, a Sláger és a Danubius pedig perre ment az ügyben, és várhatóan így tesz a Zene Rádió is.
Vezérigazgatójának korábbi közlése szerint a Danubius vizsgálja, hogy miként szerezhetne másik frekvenciát, míg a Slágert előbb a Rádió1-hálózattal, majd a Roxyval és a Pont FM-mel hozták hírbe. Előbbi két cég vezetője cáfolta, hogy túl akarnának adni a cégen, a Pont ügyvezetője pedig azt mondta, több vasat tartanak a tűzben, de a Slágerrel tárgyalnak „a legkevésbé”.
A Neo Fm ajánlatáról annyit tudni, hogy az első perctől teljesülő 35 százalékos magyarzenearányt, az adásidő legalább 30 százalékát kitevő, "a hallgatói érdeklődést is kielégítő, színvonalas közszolgálati műsort" vállalt, és színvonalas szórakoztatást ígért. A Class FM menedzsmentje „kultúrát közvetítő zenei rádiót”, interaktív, az utóbbi tizenkét év továbbvihető vívmányait vállaló, az európai kereskedelmi rádiózás elemeit is átvevő adót ígért. Stábjukról egyelőre nem nyilatkoztak a médiának. A Sláger és a Danubius ugyanakkor azt közölte a múlt héten: még „nem engedték el” húzóneveiket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!