Belföld

2009.09.18. 16:10

Megszűnhet a vakok szövetsége - az állam félrenéz?

Megszűnhet a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, mivel a tervek szerint az állam 80 százalékkal csökkentené állami támogatásukat.

feol.hu

Hét éve az állam ugyanakkora összeggel, 207 millió forinttal támogatta a vakok szövetségét, ez a reálértéken évről-évre csökkenő összeg - mint írták - egyre kevésbé teszi lehetővé a szervezet működését. Tevékenységük "teljes ellehetetlenülése" várható 2010-ben, mivel a kormány 50 millió forint támogatást kíván adni az egyesületnek - olvasható a közleményben.
A szervezet nehezményezte, hogy amíg a vakok szövetségének nem jut elegendő mennyiségű pénz, addig az állami tulajdonú BKV-nál több tíz-, vagy százmillió forintos végkielégítést is kifizettek. Megjegyezték továbbá, hogy a Szociális és Munkaügyi Minisztérium az elvonást tartalmazó költségvetés előterjesztését megelőzően az érintett szervezetekkel nem egyeztetett.
Felhívták a figyelmet arra, hogy amennyiben nem kapják meg a megfelelő mennyiségű állami támogatást, akkor megszűnik a jogsegélyszolgálat, működésképtelenné válnak tagegyesületeik, elmaradnak a prevenciót szolgáló rendszeres szűrővizsgálatok és fokozódik a látássérültek kiszolgáltatottsága és társadalmi kirekesztődése.
Szolgáltatásaik közül megszűnne a vakvezető kutyákat kiképző iskola, nem nyit ki a hangos- és Braille-könyvtár, nem lesz Braille-nyomtatás, nem készülnek pontírású folyóiratok, könyvek, és nem lesz speciális tankönyvellátás a látássérült gyermekek számára.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!