Agárd

2016.06.08. 13:35

Megújul a Madárvárta

Megújul az agárdi Chernel István Madárvárta, a munkát a jövőben új kuratórium felügyeli. A három alapító, ifjabb Radetzky Jenő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, illetve a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Természetvédelem és hazafias nevelés Alapítványa tulajdonában lévő ingatlanban hamarosan modern és interaktív programok várják az érdeklődőket.

Takács Erzsébet

A Velencei-tó madárvilágának megismerésével kapcsolatos programokat kínál a Madárvárta, amely idén még a megszokott rendben végzi munkáját. A megújult kuratórium azonban már az első szezon idején azon dolgozik, hogy a modern kor kihívásainak és a Madárvárta szellemiségének megfelelően az eddigieknél is több látogatót fogadhasson.

- A székesfehérvári Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság ugyan támogatja az intézményt, de el nem tarthatja. Ezért az a célunk, hogy támogatókat és pályázati forrásokat nyerjünk meg a működtetéshez és a programok szervezésére. Küldetésünk, hogy a látogatókat a természetvédelmen keresztül hazaszeretetre is neveljük. Ebben az értelemben követjük az alapító Radetzky Jenő szellemiségét - fogalmazott Szolnoki Gábor, a kuratórium új elnöke, egyben Tárnok polgármestere a testület első ülés után. Szükség van azonban a megújulásra is, mint fogalmazott: habár a palatábla és az interaktív tábla egyaránt az oktatást szolgálja, más-más formában, más-más korban teszi azt. A Madárvárta fejlesztésére is szükség lesz, hogy az megfeleljen a modern kor által támasztott kihívásoknak, és a megszerezhető tudást még érdekesebb programokon, interaktív módon és eszközökkel adhassák át.

A kuratórium tagjai a Madárvártánál. A tervek szerint jövőre már új programokkal várják a látogatókat

- A kuratórium az ornitológia, a természetvédelem és más, ahhoz közelálló tudományágak képviselőiből állt össze. Segítségükkel szeretnénk felhívni a gyermekek figyelmét a természet- és madárvédelemre - mondta a kuratórium elnöke, jelezve, a szakmai munka záloga a kuratórium új összetétele. Hozzátette, az alapítvány alapvető célja a nevelés, így elsősorban gyermekcsoportok fogadására rendezkednek be. De gazdálkodásuk érdekében, nyitott intézményként minden érdeklődőt szívesen látnak. Szeretnék, ha a Madárvárta turisztikai célpontként is felkerülne a Velencei-tó térképére. A kuratórium már a mostani szezonban elindítja a következő évi, megújult programkínálat előkészítését.

A megújítás záloga az új kuratóriumon túl, hogy a Fejér Megyei Önkormányzatot megillető alapítói joggyakorlás a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kompetenciájába került, és már alakul is egy környezeti-nevelési program állami gondoskodásban részesülő gyermekek számára, aminek segítségével a jövőben ők is bekapcsolódhatnak a Madárvárta életébe. A megújult és akadálymentesített létesítmény helyzete lehetővé teszi továbbá, hogy óvodások, egyetemisták, mozgássérültek és vak diákok egyaránt hasznosan és kellemesen töltsék el idejüket a parton. A közelben lévő Velencei-tavi Vízi Sportiskolával kialakuló együttműködés pedig a természeti értékek, a sport és a rehabilitációs funkciók közös kiaknázására teremt lehetőséget.

A Madárvárta épületét öt évvel ezelőtt újította fel a gárdonyi önkormányzat, azóta minden szezonban fogadnak érdeklődőket. Hétköznap többnyire iskolás turnusok látogatják, hétvégén pedig inkább az arra járó turisták. A Madárvártában nem csupán egy-egy érdekes madárfajt kaphatnak lencsevégre az érdeklődők, de akár madáretetőt is építhetnek. Programokat és túrákat május elejétől egészen az októberben megrendezett európai madármegfigyelő napokig tartanak, amikor nyílt nap alkalmával minden évben lezárják a szezont.

A Madárvárta ideális kiinduló bázist jelent a térségbe érkező, a környék természeti értékei és látványosságai iránt érdeklődő turisták számára, őket csábítja ide a Madárvárta előtt elhaladó kerékpárút is. Innen a közeli természetvédelmi területeket, mint a Dinnyési-fertőt, a Velencei-hegységet, a Madárrezervátumot bemutató vízi és gyalogos túrák indulnak igény szerint.

Kutatóközpont és gyakorlati hely

A Madárvártát - amelyet 50 évvel ezelőtt, az ornitológus születésének századik évfordulóján nevezték el Chernel Istvánról - idősebb Radetzky Jenő alapította és vezette 1991-ben bekövetkezett haláláig. A Madárvárta három fő célt tart szemelőtt azóta is: természetvédelmi-madártani kutatóállomásként, látogatóközpontként és természetismereti oktatóközpontként egyszerre
működik.

Az ebben rejlő lehetőségeket ismertre fel a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság azzal, hogy mint jogutód alapító, az állami gondoskodásban lévő gyermekek környezeti nevelését a tóparton igyekszik megvalósítani.

Az alapítvány feladata többek között a fiatalok természettudományos, illetve madártani és természetvédelmi irányú képzése, de lehetőséget biztosítanak a tanár szakos egyetemisták, főiskolások számára is nyári szakmai gyakorlatuk hasznos eltöltésére. A Madárvárta ápolja továbbá a néhai Radetzky Jenő szellemi hagyatékát, feldolgozza korábbi kutatási anyagait is, és az érdeklődő közönség számára madártani-természetvédelmi előadásokat tart. Egyetemekkel, főiskolákkal együttműködésben pedig faunisztikai felmérések, populáció-ökológiai vizsgálatok folynak a Madárvártában.

A kuratórium tagjai:

Szolnoki Gábor, elnök

Salacz Nóra

Kiss Péter

Majoros Gábor

Haraszthy László

Lendvai Gábor

Deresné Tanárki Mária

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!