2021.11.23. 11:30
Mely utcák és városrészek kapósak a megyében? Mutatjuk!
A tavalyi járványhelyzet sem tudta megállítani az ingatlanüzletet sem országos szinten, sem pedig Fejér megyében. A legnépszerűbb városok és utcák ingatlanjai Fejérben 5-600 ezer forintos négyzetméteráron keltek el 2020-ban, ami az erős középmezőnyt jelenti.
Malom utca
Forrás: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap
A 2020-as év után 2021-ben is továbbnövekedett az ingatlaneladási kedv az országban: az első negyedévben, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a koronavírus-járvány ellenére is 17 százalékkal nőtt az eladások száma. Jól megfigyelhető tendencia – áll a KSH felmérésében –, hogy a lakásvásárlók fókusza a belső, központi elhelyezkedésű ingatlanokról az agglomerációk irányába tolódott el.
Ám ahogy ez a megfigyelés igaz Budapestre, úgy igaz ez például Székesfehérvárra is
A főváros után egyébként Fejér megyeszékhelye az ország egyik legdrágább települése, már ami a használt lakások piacát illeti. Megkértük az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, Balogh Lászlót, állítsa össze Fejér megye legolcsóbban és legdrágábban eladott ingatlanjainak listáját utcák szerint. Ezekből jól kiviláglik, hogy Székesfehérváron is azok az utcák a legkedveltebbek, amelyek éppen elég közel s éppen elég távol vannak a belvárosi nyüzsgéstől.
Tavaly a legmagasabb négyzetméteráron Székesfehérváron, a Malom utcában adták el az ingatlanokat: itt 590 ezer forintba került egy négyzetméter.
Ez az utca nem véletlenül olyan népszerű: egyetlen utca választja el a belvárostól, könnyen megközelíthető, mégis már kertvárosias hangulatú, családi házas övezetnek számít, amitől éppen ugyanígy, egy ugrásra vannak a tavak, erdők, sportközpontok, sportolási, kirándulási lehetőségek.
A toplista következő utcája azonban nem fehérvári: a gárdonyi Kossuth utca népszerűsége majdnem ugyanekkora, ugyanis itt 585 ezer forintos négyzetméter- áron mentek átlagban az ingatlanok. Ez az utca szintén kertvárosias hangulatáról ismert, egyik oldalán vadonatúj házakkal, építkezésekkel, másik oldalán takaros házakkal.
Az eladási toplista harmadik helyezettje a székesfehérvári Mártírok köz, ahol 574 ezer forint volt átlagban egy négyzetméter ára.
Ennek a kis köznek a népszerűsége talán a vasúti pályaudvar közelségében rejlik, amely gyakorlatilag az út másik oldalán található.
A TOP 10-ben ezután további fehérvári utcák szerepelnek: a Móricz Zsigmond utca 572 ezer forintos,
a Honvéd utca 566 ezer forintos,
a Virág utca 557 ezer forintos,
a Virág Benedek utca 543 ezer forintos,
a Rét utca 541 ezer forintos,
valamint a Huszár utca 534 ezer forintos négyzetméterárral volt a legdrágábbak között.
A tízes lista végén, de még mindig borsos árral, a velencei Kemping utca szerepelt 523 ezer forintos négyzetméteráraival. A legolcsóbban – amely miatt éppen ezért nagy potenciál lehet még ezekben a településekben – Alsószentivánon, Cecén, Nagylókon, Óbarokon, Isztiméren, Daruszentmiklóson, Dégen, Vajtán, Mezőszilason és Csőszön juthattak hozzá a vásárlók az ingatlanokhoz, 32 és 67 ezer forint közötti négyzetméter árakon.