Sasvári János gyermekkori álma a szabadságharc emlékmű

A vaddisznó, nyúl, kondáskürt, juhászember, sótartó, Lehel kürtjének utánzata mellett jól megfér Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor fába álmodott portréja is, melyek a Tolnai utcai könyvtár kötetei között várják a szellemi feltöltődésre vágyókat. Sasvári János László kő- és fafaragó keze alatt születtek ezek az alkotások, aki, mondhatni, a szomszéd Sütő utcából sétált át a hét eleji kiállításmegnyitóra.

Az alkotó ugyanis immáron két esztendeje a Palotaváros lakója, Kápolnásnyékről költözött ide, ahol ötven éven át dolgozott és alkotott

Számos fontos, emlékezetes munka maradt a Velencei-tó térségében a háta mögött. „Odahaza” – fogalmaz még most is a „kétkezi” művész, akinek életútját Farkas László, a körzet önkormányzati képviselője mesélte el, s mely történet várhatóan hamarosan kötet formájában is megjelenik. A képviselő ugyanis, mint kiderült, Sasvári János életét dolgozza fel – ezt az elbeszélést, Farkas László köszöntőjéből kibontakozó különleges életpályát hoztuk most el az olvasónak mi is:

- Sasvári János a Vértes erdeiben került közel a természethez. A fenyők, virágok, kősziklák közelében nőtt fel és tökéletesen értette őket. A fának lelke van és titka. A jó mester ezt kitudakolja, egyességet köt a fával és már nevet is ad elképzeléseinek. Érvényesülni a hagyja a fa anyagát, ereinek, színeinek, felületének szépségét – mutat rá Sasvári tisztelője, visszahívva emlékezésében a hallgatót a kőfaragó életének kezdeteire: – Nem egyszer csodálta meg a csákberényi öreg hegyen a napkeltét, hallgatta a szarkák, sólymok vijjogását, a fácánkakas rikácsolását és élvezte, hogy a sárgarigó és a kakukkmadár dallamos zenéje milyen szépen visszhangzik a hegyek között. Sasvári János Válon született, gyermekéveit Csákberényben töltötte. A vallásos, magyar érzelmű szülői háztól útravalóul kapta az őszinteséget, a becsületességet és a szabadságvágyat. Nagyapja ácsmester, építő volt, fafaragással is foglalkozott. Talán az ő műhelyében szívta magába először a megmunkált fa illatát.

Iparosnak „köll” lenni

Sasvári János egész családja iparos volt, derül ki, ahogy haladunk az alkotó életútján: – S azt kívánták, a gyerek is iparos legyen, egészen pontosan ács-építő – így lett kőműves – tudjuk meg Farkas László elbeszéléséből. De itt álljunk meg egy pillanatra. Apropó, kőműves: Sasvári bizony a kőművesekhez illően nagy házat épített magának „Nyéken”, ahol szépen elfértek mind. De ma már kifűteni egy akkora épületet szinte teljes képtelenség. Így jött hát Székesfehérvárra, ahol immáron két éve él a Palotaváros kellős közepén, nyolcvan év családi házas élete után a társasházak legsűrűjében.

De visszatérve: – Egészen addig kőművesként dolgozott, míg 1986-88. között el nem végezte a fafaragó tanfolyamot. Mestere Cs. Kiss Ernő fafaragó művész volt, sikeres vizsgát tett és művészeti oktatói engedélyt szerzett. Ezután a fafaragás és a népművészet elválaszthatatlan lett számára. A tanfolyam elvégzése után vizsgamunkának a csákberényi mártír papok nagyigmándi kivégzését ábrázoló domborművét készítette el, melyet 1989-ben ünnepélyes keretek között a római katolikus templomban avattak fel. Ezután egyre másra születtek az alkotások: a kápolnásnyéki házba, Sasvári János otthonába beköltözött a cseresznye, a dió, a juhar, a hársfa, odalett a szabadidő, hiszen csak a műhely falai között érezte igazán otthon magát. De milyen remek társaságban! Petőfi, Kölcsey, Vörösmarty, Deák, Széchenyi portréi elevenedtek meg az élettelen fából. A történelem nagy alakjait örökítette meg maga és mások számára.

Alkotott, akkor is

A kápolnásnyéki általános iskolában az aradi tizenhárom vértanú domborműveinek elhelyezését 1989-ben nem engedélyezte a pártbizottság – mégis feltették és felavatták. Tíz évet kellett várni arra, hogy a domborműveket szabadon és méltón – 1999. október 6-án – felavassák. A művész azt mondja, alkotásai nevelő célt is szolgálnak: „aki nem vigyázza a múltat, nem vigyáz a munkájára sem”.

- Nagyapja sokat mesélt a magyar történelem legdicsőbb eseményéről, a szabadságharcról,s a család egyik őséről, aki egyszerű bakaként hajlandó lett volna életét áldozni a szabadságért – mondja Farkas, s hozzáteszi: nem véletlen, hogy Sasvári első ifjúkori emlékképe Petőfi Sándor alakjához, halálához kapcsolódik. Így az is érthető, amikor azt mondja a faragómester, hogy gyermekkori álma vált valóra az 1848-as szabadságharc emlékmű elkészítésével és felavatásával, 1989. március 15-én. Ezen kívül számos alkotása készült még az elmúlt harminc évben: ,jelentős műve például a velencei Hősök parkjában felállított Antall József szobor, mely a néhai miniszterelnököt egy pulpitus előtt állva, beszéd közben jeleníti meg. A szakértők a művet arányai, formarendje, faragási stílusa alapján a népi faszobrászat jellegzetes példájaként értelmezik. Említésre méltó a nyolcméteres martonvásári millecentenáriumi emlékoszlop, melyet egy vihar által kidöntött kocsányos tölgyből faragott, s melyen Martonvásár történelme elevenedik meg.

„Rendszerváltó Jánosom”

De mint kiderült, Sásvári aktív szerepet vállalt a helyi közéletben is: a rendszerváltás előtt tanácstagként segítette a nagyközség fejlesztését, a kápolnásnyéki MDF alapító tagja, a rendszerváltás cselekvő résztvevője volt.

- Egy alkalommal Hegyi Károly plébános „Rendszerváltó Jánosomnak” szólította őt. Szabadidejébe belefértek a hetenkénti edzések és bajnokságok a velencei NB II-es csapatban, a kápolnásnyéki Vörösmarty férfikórus, az egyházi énekkar is. Meghatározó szerepet vállalt a megyei cserkészmozgalom megújításában is. 1990. augusztus 20-án megalakult az 1400. számú Szent Gellért cserkészcsapat, melynek ő volt a parancsnoka. Évről-évre szervezték a cserkésztáborokat – sorolja a képviselő az alkotó érdemeit: ezek közül legjelentősebb az a tábor volt, 1989-ben, ahol a pákozdi csata emlékére mintegy kétezer cserkész jött össze az ország minden tájáról, nemzetünk szabadságharcának e fényes napját megünnepelni.

Mikor a tizenhárom aradi vértanú domborművét elkészítette, valaki megkérdezte tőle, mi vezérelte arra, hogy ezt a nagy munkát elkészítse. Azt válaszolta, a cserkész második törvénye: „a cserkész híven teljesíti kötelességét, mellyel Istennek, hazának és embertársainak tartozik”. Sasvári János pár évvel ezelőtt Székesfehérvárra, a palotavárosi Sütő utcába költözött, ahol szintén nem hagyta nyugodni az alkotási vágy: a cserkészmozgalomnak állított emléket, melyet a Sütő utca 40. lépcsőház előtt helyeztek el. Farkas László kérdései az alkotó kapcsán azonban nem csak költőiek: – Vajon mi késztette Sasvári Jánost a fafaragásra? Talán a természet? Talán saját természete? Vagy mert gyermekként a fával dolgozó mesterként látta ács nagyapját? Bármelyik is volt, nagyon sok maradandó művet alkotott az utókornak. Nagyapjától hallotta gyakran: annyit érsz, amennyi maradandó alkotást hagysz magad után.