várnak a biztosításra

2017.12.15. 14:00

Javításért kiáltanak Pátka zártkertjeinek kátyús útjai

November közepén történt balesettel kereste meg lapunkat Nagy Ottó. A székesfehérvári férfinak 2000 óta van hétvégi háza Pátkán, mégpedig annak egy külső területén, a vargahegyi zártkertek között.

Majer Tamás

j

Nagy Ottó a rossz minőségű zártkerti utak egy tizenöt centiméter mély, pocsolyafedte kátyújába hajtott, s egy abban lapuló kő az autója alján lévő lemezben és a termosztátban sérülést okozott. Elvitte egy szervizbe, a látlelet közel 70 ezer forintos költséget mutat.

A férfi az önkormányzathoz fordult. Véleménye szerint a településnek kell viselnie a kárt. Pátka ezt elfogadta, s átadta a biztosítójának az ügyet. Most áll az ügymenet, mert a biztosító Budapestre kérette Nagy Ottót, mutassa be ott az autójában esett kárt.

Sikerült beszélnünk két másik vargahegyi lakossal. Farkas Lajosné egykori tanácselnök és polgármester 1980 és 1994 között vezette a falut, Gács János pedig díszpolgára Pátkának. Hármójuk egybehangzó véleménye szerint végre-valahára rendezni kellene Vargahegy útjainak helyzetét. Farkas Lajosné úgy véli, tolólapozásra és a kátyúk betemetése szükséges.

Hetvenezer forintos kárt okozott Nagy Ottó autójában egy pátkai földút kátyúja Fotó: Pesti Tamás.

Nagy Ottó állítása szerint a háza előtti útszakaszt 17 évvel ezelőtt rendbe tette. Az ott lévő murvás talaj – autóban ülve magunk is megtapasztaltuk – valóban sokkal jobb, mint az odavezető szakasz.

Személyesen találkoztunk Pátka polgármesterével, Nagy Dániellel is. Kijelentette, hogy a biztosítójuknak – amely egyébként nem fapados, országos társaság –, van közeli, székesfehérvári irodája. Nem tudta, hogy a biztosító a fővárosba „idézte” Nagy Ottót.

A polgármester elmondta, hogy a Vargahegy zártkerti útjai esetében gondot okoznak a tulajdonviszonyok. Három-négy évvel ezelőtt innen még jellemzően magánkézben voltak ezek. Azóta szakadt a település önkormányzatára az út fenntartásának felelőssége, költsége.Az érintett zártkerti utak a Vargahegyen, s egyébként a Páskomon is rövidesen javítást kapnak. Pátka 600 tonna kavicsot vásárolt, kiszállítással együtt kétmillió forintért. Már a helyszínen is van az anyag. Amint betegségéből felgyógyul a megfelelő gépet kezelni képes alkalmazott, megkezdik a munkát.

Nagy Dániel Fotó: Koppán Viktor

– A Vargahegyen élő lakosok jelezték, hogy vállalnak fizikai segítséget a munka során – emelte ki Nagy Dániel. Az utak állapota kapcsán fontos megjegyzést tett a településvezető, miszerint a hatékonyság növelése miatt egyre nagyobb mezőgazdasági gépeket vásárolnak a termelők. Az amúgy is szűkre tervezett mezőgazdasági utak, s az odavezető szakaszok is egyre növekvő terhelést kapnak. Ugyanakkor a mezőgazdaságot – más okok miatt – megillető országosan jellemző védelmek miatt, extra adót rájuk kivetni nem lehet.

Nagy Dániel elmondta: nemcsak az utakkal van gond, a teljes közmű-ellátottság rosszabb a zártkertekben, mint a falu belterületén. Az önkormányzat úgy látja, hogy ezek a külterületen lévő részek elérték életképességük határát, ezért az újonnan (januárjától) beköltözőkre magasabb adóterheket rónak ki, amelyet kizárólag fejlesztésre fordítanak. Csökkenteni akarják a beköltözési kedvet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!