Vértesalja

2011.08.18. 02:28

Vértesi barangolás

Gánt - Nem csalódtak a természetjárók, akik a vértesi teljesítménytúrák közül választottak maguknak útvonalat és távot múlt hét végén: kellemes volt az idő, szépséges a táj.

Kővári Gabriella

Kálmán-nyiladék, Kenderáztató, Pátrácos, Cica-homok, 23. Akna, Pap-irtás, Nagy-förtés. E különösnek ható nevek mára ismerősen csengenek mindazoknak, akik múlt szombaton gyalog, múlt vasárnap kerékpárral vágtak neki a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület és a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség szervezte vértesi túraszendvicsnek

.

Hűvös szálerdők, lankás emelkedők, kanyargós lejtők, árkokkal szabdalt völgyek és napsütötte tisztások között vándoroltak a hátizsákosok, hogy tíz, huszonöt, a felkészültebbek akár ötven kilométeren keresztül koptassák a bakancsaikat. A szervezők a kisgyermekes családokra is gondoltak: öt kilométeres távot teljesíthettek.

Asbóth Katalin, a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség elnöke ötszáz feletti indulóról számolt be, illetve elmondta, hogy a túra népszerűségének oka lehetett az útvonal megváltoztatása, ugyanis ezúttal a hegység nyugati részét barangolták be a természetbarátok. A jól eltalált, kellemes útvonal, a kifogástalan ragasztószalagos jelölés Nagy Ferencet dicséri. Vasárnap a minden részletre kiterjedő itinerrel és térképpel a zsebükben, országúti és hegyikerékpárosok suhantak keresztül Csákberényen, Pusztavámon, Kőhányáspusztán, Csákváron. Alattomos emelkedők, homokos erdei utak, pattogós lejtők, orvul támadó kátyúk külön kihívásokkal nehezítették a túrát. Ezért is ad okot a tűnődésre, vajon miért nem viselt minden résztvevő sisakot... A célban a szervezők - az elégetett kalóriákat pótlandó - megvendégelték a megfáradt turistákat. Virsli soha nem ízlett még úgy senkinek!

 - Jól megtervezett, kellemes kis túra volt, látnivalókban gazdag, változatos tájon, remekül biciklizhető utakon, jól kijelölt távokon, és gondos szervezőgárdával - dicsérte a rendezvényt Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója, aki a hetven kilométeres távot teljesítette. Kis csapatával együtt rendszeresen részt vesz a megyei egyesületek által szervezett kerékpáros megmérettetéseken, így valószínűleg a közelgő kisgyóni természetbarát-találkozót sem hagyja majd ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!