Petőcz András legszebb versei, egy születésnapi köszöntő írás

Van egy felvidéki sorozat, amely mögött Balázs F. Attila költő és az általa vezetett AB-ART Kiadó áll. Ez a sorozat egy-egy költő „legszebb verseit” tartalmazza, egy, a szerző munkásságát jól ismerő irodalomtörténész vagy kritikus válogatásában és utószavával. Orbán János Dénes, Parti Nagy Lajos, Tőzsér Árpád, Kukorelly Endre, Hizsnyai Zoltán, Barak László, Tolnai Ottó, Tandori Dezső, Tóth László és Csoóri Sándor után és mellett 2011-ben megjelent az a kötet is, amely Zsávolya Zoltán válogatásában és tanulmányával Petőcz András legszebb verseit tartalmazza. (Később volt szerencsém nekem is ebben a sorozatban előbb Fellinger Károly, aztán Petrőczi Éva és Saitos Lajos legszebb verseinek köteteit szerkeszteni és utószóval ellátni.)

A fenti névsorból jól látszik, hogy erre a jeles sorozatra jellemző a sokoldalúság, hiszen a legkülönfélébb ízlésű költők kaptak és kapnak helyet ebben a csoportban. Nagy dolog ez abban az időben, amikor végképp nem ez a jellemző. Sokkal inkább a megosztottság, az egymással szembefeszülő erők küzdelme, az itt is, ott is meghatározó kirekesztési szándék. Az is látható, hogy a határainkon túl élő költők éppúgy részesei ennek a sorozatnak, miként az úgynevezett anyaországban élők. Közöttük vannak érintkezési pontok, ugyanakkor a stílus, a világkép vagy éppen a forma tekintetében is jelentősek az eltérések. Miként mindez egyetlen alkotói pályán belül is nyomon követhető.

Petőcz András verseskötete kapcsán ezért is idézhetem örömmel a nyelvész Bódi Zoltán észrevételét: „…a kötet izgalmasan változatos stílusú, formájú verseket tartalmaz. Nem lehet megunni az olvasását…” (Bódi Zoltán: Az alkalomhoz illő kötet. Petőcz András legszebb versei. Spanyolnátha, 2011/6.). Valóban izgalmas ez a válogatás, mégpedig többek között azért, mert szerencsés arányban mutatja meg a rendkívül színes és változatos lírai pályát. És azt is hozzátehetjük, hogy Petőcz András nem megosztó személyiség, alakját a különbözőképpen gondolkodók és különböző csoportokhoz tartozó erők is elfogadják és méltatják. A pályájára is jellemző a sokszínűség, az a széles spektrum, amely líráját, szépprózáját és elméleti tevékenységét is meghatározza.

Persze ilyenkor meghatározó az is, hogy ki válogatja és szerkeszti az összeállítást. Nyilvánvaló, hogy az ő ízlése és vonzódása alapján született meg ez a verseskötet, ami amúgy hiányt is eredményezhet, hiszen bizonyára vannak, akik mást emelnének ki, más hangsúlyokat látnának fontosnak. Petőcz András addigi pályáját is meghatározta az avantgárd, és azt is tudjuk, hogy vannak folyamatos elmozdulások is ettől az iránytól. Arról már nem is beszélve, hogy a „miért szép?” kérdésre évezredek óta keresi az ember a választ, amiről jól tudjuk, hogy teljes értelemben nem talált meg… Mindettől függetlenül azért van fogalmunk a szépségről. Vagy arról, hogy meg tudjuk különböztetni a természeti szépséget az esztétikumból fakadó szépségtől. Ám abban is biztosak lehetünk, hogy a vers szépségét illetően sem tagadhatjuk le a szubjektivitás és az ízlések különbözőségét.

Petőcz András költészetére mindenképpen jellemző, hogy legmegújítóbb kísérleteiben is megtaláljuk azt, amit – jobb szó híján – hagyományos szépségnek is nevezhetünk, és amiben talán a Nyugathoz kötődő, az ő számára is fontos költő elődök törekvései a leg­mérv­adóbbak.

A legszebb versek kötetének nyitánya a Tompa gyűrődések, záróakkordja pedig a Megölelt az Isten. Két külön világ, mégsem mond itt semmi ellent egymásnak. Zsávolya Zoltán tudatos szerkesztésében így feszül a pálya íve, így érkezünk el egyik pontból a másikba. A tompa szürkeség, a táj egyhangúsága jellemezte külső és belső világtól a szakralitással érintkező pillanatig. A pálya íve kerül terítékre, és lépésről lépésre megfigyelhetjük a líra fejlődését és változásait. Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy – a sorozat címéhez és jellegéhez hűen – itt valóban a hagyományosnak tartott művészi-esztétikai szépség számos jelére is fölfigyelhetünk, legyen szó a modernizmus vagy éppen a tradíció jelenlétéről. Ilyen részletekre gondolok például:

„A magasban – – -: szárnyak suhogása. / Madarak csapdosása, a magasban, / Lélegzetfojtva: állok, / Lélegzetfojtva…” Vagy olyan sorokban, mint: „…A hullámokon gyöngyszemek ringatóznak…” (Hajnali fény).

A „hajnal”, mint a költészet minden idejében fontos napszak és motívum, itt is, másutt is fontos szerepet játszik, mint a pillanat rögzítésének, a tisztánlátásnak ideje és napszaka. Más természeti elemek úgyszintén feltűnnek, például a tenger az Egy fogalom megközelítése című, nagyszabású költemény szövegében. A szöveg új lehetőségei, a jelentés kitágítása itt sem hiányzik, de hiányoznak a kötetből azok a legmerészebb vizuális kísérletek, amelyek ugyancsak Petőcz András lírai pályájának fontos részei, és amelyekből a legteljesebb összeállítás a 2018-as Concrete (experimentális költészet, 1980–2018) című, kiválóan megszerkesztett albumban jelent meg.

A költő szellemi útkeresésének és kalandjainak lenyomata persze itt is megtalálható. A Taoista költemény az egyik ékes bizonyíték: „Árnyék és fény / között, ha úton volnál, / ne állj meg soha / utadon, maradj csak / örökké mozdulatlan” (Seymour Glass néven). A címadás korrekt és pontos, megfelel a vers tartalmának, hiszen a taoizmus a kínai filozófián belül azt jelenti, hogy egyrészt a kozmikus folyamatok a meghatározók, másrészt a valóság állandóan mozgó és változó. Ugyanakkor a Pe­tőcz-­szö­veg arra is int, hogy az ember maradjon mozdulatlan ebben a sajátos szellemi világban. Az a Lao-cének tulajdonított igazság pedig, hogy a legfontosabb a kozmikus harmónia helyreállítása az ember és a természet viszonylatában, nos, nem vitás, hogy mindez sok költő gondolatvilágát tudja irányítani. (Köztudott, hogy a Petőcz András által annyira tisztelt Weöres Sándorra is nagy hatással volt ez a filozófia. Ennek maradandó bizonyítéka A teljesség felé című könyve.)

Egyébként is elmondhatjuk, hogy Petőcz András lírai világának a hátterében rendkívül erős a gondolatiság, és egyebek között az ő törekvései is a teljesség felé mutatnak minden műfajban. Zsávolya Zoltán írja: „…maga a megtestesült teljesség-igény-érvényesülés az, ahogyan a petőczi költészetben – minden heterogenitásában meghökkentő, mégis természetes homogenitást produkálva – a kezdetektől mindmáig nyúlóan feláll előttünk az összefüggőség érvénye, a kisebb-nagyobb hangsúlyeltolódások vagy élesebb váltások, markáns összeolvadások felett átlendülve…” (111.). Nagyon fontos, hogy költészete mögött ott húzódik meg elméleti felkészültsége, a tudományban is jártas személyiség hitele. Tegyük hozzá, hogy ezen értékek nem feltétlenül jelentik a remekművek megszületésének garanciáját, ám például jelen esetben kifejezetten az értékteremtést szolgálják. Igen gyakran meditációval vagy éppen az akusztikus költészet megnyerő erejével.