Nem a szamurájok ideje

Hamis illúzió volt az, amit sokan a rendszerváltás előtti évtizedek létbiztonságának hívnak: a trabantos, ruszki katonás, kegyként osztott útleveles, besúgós korszakot, amit csak az utána következő csalódások, a fogyasztói lét képmutatásai változtathattak elfogadhatóvá. Megváltozott látszólag minden, az egész világunk, ám a szocializmusban megszokott félművelt otrombaság úgy látszik, helyenként még ugyanaz maradt.

Igen, erre a minapi patkányozásra gondolok. Azt most hagyjuk, érdemes volt-e ebből az egészből a kormányoldalon kampányt indítani (mert szerintem nem), vizsgáljuk inkább azt az elképesztő butaságot és gyűlöletet, ami a szocialista politikust arra indította, hogy megpróbálja vérig sérteni az országnak legalább a felét. Egy rakás embert azért, mert ők továbbra is (sőt annál inkább) a kormány politikáját támogatják, egy másik nagy csoport embert pedig azért, mert ők kénytelenek ismét azzal szembesülni: olyan emberekben bíztak, akik belátható időn belül képtelenek feltérdelni abból a morális pocsolyából, amit alájuk vert az elmúlt évek történéseinek, a sorozatos brüsszeli hazaárulásoknak a zivatara. Nem szabad illúziót kergetni arról, hogy a politika felülemelkedik saját természetrajzán, és holnaptól nem lesznek olyan nyilatkozatok, amilyenektől egy jobb magyar kocsmában elsötétednek a tekintetek. Ez már egy ilyen játék: általában nem jellembajnokok játsszák. Tényleg kétségbeejtő a becsület és a tisztesség hiánya, vagy egyszerűen „ilyenek ezek”, és nem kell várni semmi ennél különbet?

Egyetemista fiam mesélte a vonaton, hogy a régi szamurájok, amikor kilőtték a nyilat ellenségükre, ordítottak egy nagyot. Sokáig nem tudta, miért tesznek ilyet. Aztán utána nézett: a japán harcosok becsületkódexe tiltotta, hogy hangtalanul, lesből támadjanak. Inkább gyengítették saját harcértéküket, azaz kockáztatták az életüket, meg is haltak, ha kellett, de nem szegték meg saját szigorú morális szabályaikat. Ma pedig – színleg a demokrácia védelmében – több ezer méterről robotok lőnek rakétát az ellenségre: a hóhér, az ítéletvégrehajtó egy kontinenssel odébb egy vezérlőben ül, és ha ártatlan civilek is áldozatul esnek, sebaj, az csak járulékos veszteség.

Kell lennie egy határnak, amit nem léphetünk át.