Emlékfoszlányok Pomogáts Béláról

Halálhírére leveszek néhány könyvet a polcról. Kapásból hatot. Beütöm a google-ba, hogy könyveinek száma. 212 jön ki… Persze ebbe azok is beletartoznak, amelyeket szerkesztett. Hihetetlen mennyiség! És minőség! Hiszen ő valóban mindent tudott az egyetemes magyar irodalomról. Egyik legjobb irodalomtörténészünk ő, és több is, mint irodalomtörténész. (Neve alapján tudhatjuk, hogy horvát felmenői is voltak, és a név „segítőt” jelent.)

Bakonyi István

Pedig életének voltak nehéz pillanatai. Az se véletlen, hogy az ő nevéhez fűződik az „Irodalmunk szabadságharca 1956” c. könyv megírása, hiszen tevékeny részt vállalt a forradalomban. Egyetemi hallgató volt akkor, minként oly sokan, hogy csak az általunk oly jól ismert Román Károlyt említsem abból a szellemi körből. És az ő életükben meg is lettek a következmények. Pomogáts internáló táborba is került a szabadságharc leverése után. Aztán persze rehabilitálták, ám egész életművére hatottak azok a fényes és fénytelen napok.

És 1989 körül, a rendszerváltoztatás eufórikus idején egyre aktívabbá vált. A nagy idők egyik szorgos alakítójaként. 1993-tól a Demokratikus Charta szóvivője volt. Aztán ugyanezen a poszton az Ötvenhatos Emlékbizottságban ténykedett. Közben hat évig ő volt a Magyar Írószövetség elnöke is. Jelezvén, hogy mégiscsak az irodalomhoz kapcsolódó ügyek voltak a legfontosabbak számára.

Gyakran jött errefelé is, főként Fehérvárra. Rokoni szálak fűzték a Simonyi-családhoz, és irodalmi estjeink, tanácskozásaink, könyvbemutatóink vendége volt számtalanszor. A fent említett könyvek egyikéből („Regénytükör” 1977-ből) kiesett egy meghívó: 1986-ban, február 17-én az akkori Május 1. (most Széna) téri könyvárban tartott előadást a kárpát-ukrajnai magyar irodalomról. Egy a sok közül… De itt van előttem a „Hol vagy István király?” c. antológia is, amelyet ő szerkesztett 2015-ben, s amelynek kiadója a Vörösmarty Társaság volt. S benne számos értékes írás a nagy királyról, az írókra és költőkre tett hatásáról. S ugyanabban az esztendőben, Román tanár úr Toldy Ferenc-díjának átadó ünnepségén beszélt a dunántúliság és az irodalom kapcsolatáról.

S hogy mást mondjak: kivételes családnevét a hajdani fehérvári gimnazista Lázár Ervin játékosan használta föl. Bizonyára sokan hallották a mondatot: „Jönnek a pomogácsok!” S bizony nem arról van itt szó, hogy elszaporodtak az ilyen nevű irodalmárok, hanem arról, hogy a zseniális író halhatatlan meséjében, „A négyszögletű kerek erdő”-ben él a jól hangzó név játékos lehetőségével. És – nyilván az érintett tudtával – róla nevezte el a kis szörnyeket…

Egy hatalmas életmű alkotójának nevéről. Egy olyan tudósról, aki a kortárs itthoni magyar irodalomnak épp oly szakértője volt, mint a kisebbségben, a szomszédos országokban élt és élő alkotók műveinek, vagy éppen a nyugati emigráció létrehozta kincseknek. S még valamit: olyan gondolkodó volt, akit mindegyik oldal elfogadott. Hiszen ő is megtestesítette a nyitottságot, aminek ugye mostanában nincs éppen nagy divatja…

Nyugodj békében, kedves Pomogáts Béla!