Gyengülő Európa

A  hétvégén a doni hősök tiszteletére szerveznek emléktúrát a Velencei-hegységben, Zámoly mellett pedig az egykori tankcsata emlékére húznak bakancsot a résztvevők. Néhány nap múlva lesz az évfordulója a doni áttörésnek, nyilvánvaló tehát, hogy mostanában gyakrabban beszélünk katonáinkról, azokról, akik az életüket kockáztatták vagy áldozták a haza védelmében, és azokról is, akik manapság választják a fegyveres szolgálatot. A béremelés és a fegyverpénz, no és annak a tudata, hogy évtizedek óta nem látott, de még csak nem is remélt haderőfejlesztés derekán vagyunk, meg kell, hogy adja a becsületét a katonai hivatásnak. Az új harckocsik és helikopterek, a korszerű kézifegyverek talán nem adnak biztonságot a mindennapi ember számára, de annak látványa, hogy egyenruhásaink ott vannak a kórházakban és a déli határ mentén, megnyugtató lehet azoknak, akik számára a rend olyan természetes, mint a belélegzett levegő. A haderőfejlesztéssel (ami egyébként kötelezettség a NATO-ban) és a katonai szolgálat becsületének, értelmének megteremtésével mi előre megyünk: miközben az Európai Unió ebben a kérdésben is csak hátrál. Pedig a világ nem lett békésebb hely, az időskori elhülyülés jeleit mutató amerikai elnök afganisztáni baklövése pedig egy újabb szélsőséges iszlám kormányzatot segített hatalomba. Eközben a külpolitikai elemzők többsége megegyezik abban, hogy az Európai Unió katonai értelemben lényegében nem is létezik a nagy- és középhatalmakkal való összehasonlításban, minden számára fontos térségben súlytalan. De arra azért van energiája, hogy kétes múltú, jelenű és főként jövőjű bevándorló tömegekkel tegye a saját életterét kockára, ráadásul, amiért mi ezt nem tesszük, zsarol és – ne legyenek kétségeink – megpróbál beavatkozni a tavaszi választásokba. Persze az Európai Unió katonai, biztonságpolitikai impotenciája nem új keletű jelenség. Annak idején testközelből néztem végig, ahogyan tökéletesen alkalmatlannak bizonyult az öreg kontinens a délszláv válság kezelésére: az eredmény kétszázötven­ezer halott. Csak Srebrenicában közel kilencezer bosnyákot öltek meg négyszáz megfélemlített holland békefenntartó szeme láttára. Az Egyesült Államoknak kellett odavágnia, hogy a feleket végül Daytonban békekötésre kényszerítsék. Mi a lényeg ebből? Jobb, ha csak magunkra számítunk.