Ki vezet, ha a sofőr ír?

Bőrkárpitján egyszerre csillan meg a hajnali nap rőt fénye és a belső világítás jeges, ledes sugárzása. A kulcs nélkül induló, néma motorban sokkal több ló lakozik, mint amennyire szükség van. Az előre betáplált koordináták felé haladunk, magyar virtus szerint, 10 km/h-val gyorsabban, mint szabadna. Közben telefonunk kapcsolódik a multimédiához, és már esnek is be a legújabb adatok. Trixxxi szeretettnek érzi magát itt Ferivel, másik öt ember társaságában. Egy hurkot ábrázoló képpel özvegy Kovácsné folytatta történetét, és Szobafoglya Olga élő adásban volt itt: könyvespolc. Sok időt töltünk autóban, és amíg az végzi a dolgát, mi megismerhetjük ezt a szép világot.

A valóság azonban az, hogy nekünk kell a zsebeinket tapogatva a kulcs után ajtót nyitni. Alig tudunk kihajtani a kis utcára, mert hatalmas a dugó. Nemhogy plusz tízzel nem tudunk menni, de öttel sem. Kevés a lóerő a múltkori koccanás miatt horpadt lemez mögött, és kontakthibás dzsekdugó továbbítja a zenét a kazettás rádió felé.

Az egyetlen kapcsolat, ami az elképzelt és a valóságos világ között fellelhető, az a vélt vagy valós ismerősökről szóló hírek folyamatos érkezése. Az emiatt pötyögő nem veszi észre, hogy fékez előtte a kocsisor, hogy zöldre váltott a lámpa, és nem észlelheti az eléjük kilépő gyalogosok szétrebbenő túlélőtáborát sem. A baleset után szerinte nem ő a vétkes, hanem a váratlan hirtelenséggel, a semmiből ott termő, ezüstös üstökű nagymama, a mögötte húzott „banyatankkal”, amely most kerekeit és formáját veszítve hever az út szélén.