Választás 2018

2018.03.22. 08:00

Az MVMP visszalép a Fidesz javára

Sajtótájékoztatón jelentette be helyi jelöltjének visszalépését a Fidesz-jelölt javára a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja (MVMP).

Sági Zoltán

Varga Gábor (középen), a Fidesz jelöltje javára lép vissza az MVMP jelöltje

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Szatmáry Kristóf, az MVMP elnöke és Varga Gábor or­szág­­gyűlési képviselő jelenlétében jelentette be Horváth Sándor, a megye 5. számú választókerületének MVMP-s képviselőjelöltje visszalépését Varga Gábor, a Fidesz jelöltje javára. Mint Szatmáry Kristóf elmondta, az MVMP a Fidesz szövetségeseként és társzervezeteként azt tekinti elsődleges feladatának, hogy a hazai kisvállalkozások és családi vállalkozások érdekeit képviselje. E céljuknak megfelelően, ennek érdekében igyekeztek mindenütt hiteles, a helyi közösségben megbecsült személyeket jelöltül állítani. Nem volt ez másképp Seregélyesen sem. A közös politikai célok elérése érdekében azonban, az esélyeket latolgatva arra jutottak, hogy azokat növeli, ha Horváth Sándor visszalép Varga Gábor, a Fidesz jelöltje javára – akit a helyiek szintén jól ismerhetnek. Szatmáry Kristóf végezetül mindenkit a közös jelölt támogatására kért föl.

Varga Gábor (középen), a Fidesz jelöltje javára lép vissza az MVMP jelöltje
Fotós: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Ezt követően Varga Gábor, a Fidesz jelöltje személyes szavakkal érzékeltette, milyen nagyra becsüli Horváth Sándor gesztusát, akivel 2002 óta vannak munkakapcsolatban a térség fejlesztésének előmozdítása érdekében. Mint fogalmazott, örül, hogy olyasvalaki indult az MVMP színeiben, aki helybeli, érti és ismeri a helyi viszonyokat – ugyanakkor Horváth Sándor visszalépését a jelen helyzetben, a közös cél érdekében köszönettel elfogadja. Kitért arra is, hogy megválasztása esetén olyan képviselő áll majd a térség fejlesztésének szolgálatába, aki már most is Fejér megye fejlesztéséért felelős miniszteri biztosként a kis- és közepes vállalkozások érdekeit kiemelten szem előtt tartja. A mostani ciklusban például sikerült elérni, hogy a szabad vállalkozói zóna Dél-Fejér két leghátrányosabb helyzetű, az enyingi és a sárbogárdi járásába is kiterjesztődjön.

Zárásként Horváth Sándor polgármester összegezve elmondta:

a választókerület érdekeit szem előtt tartva született meg a megállapodás, amelynek célja, hogy az érintett települések gyarapodjanak

– majd megismételte: ő is mindenkit Varga Gábor támogatására kér föl.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!