Történelmi hangulat övezi az Adria hatodik legnagyobb szigetét

A dél-dalmáciai sziget a hazai utazók körében nem számít felkapottnak, ennek talán a Magyarországtól való 900 kilométeres távolság az egyik oka, de az is közrejátszhat, hogy kevésbé van benne a köztudatban. Korculán már a kőkorszakban megtelepedett az ember, az ókorban a görögök létesítettek kolóniákat, majd több száz éven keresztül tartozott a sziget a Római Birodalomhoz. A számunkra legérdekesebb időszak a 12. század vége és a 15. század eleje közötti, ekkor ugyanis többször is a Magyar Királysághoz tartozott a terület.

Ezután a sziget története nagyban hasonlít az Adriai-tenger keleti partvidékének históriájához: Korcula a 15. század elejétől mintegy négyszáz éven át a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozott egészen Bonaparte Napóleon színre lépéséig, majd előbb a Habsburg Birodalom, az Osztrák–Magyar Monarchia, az első világháború után a Szerb–Horvát– Szlovén Királyság, a második világégés után Jugoszlávia s végül 1991-től Horvátország része lett.

Korcula legszebb települése az északkeleti csücskében fekvő és a szigettel azonos nevű Korcula község, amelynek különleges hangulatát nemcsak gyönyörű óvárosa, hanem a Peljesac-félsziget adta kulissza biztosítja. A szigetet és a félszigetet egykét kilométer széles tengersáv választja el egymástól, a Peljesac-félsziget legmagasabb pontja, a közel ezerméteres Sveti Ilija csúcsa épp Korcula várossal szemben magasodik. A korculai óvárost – amely egy kis félszigeten terül el – a 14. században épített vastag kőfalak és bástyák övezik, amelyek egykor hatékony védelmet nyújtottak a támadókkal szemben. A régi városmag – amely felülnézetből halszálkára emlékeztet – számos jelentős műemléket rejt, többségük 1500 körül épült. Ezek közé tartozik az óváros bejáratánál található Nagy Revelin-torony és a központ legmagasabb pontján épült Szent Márk-székesegyház. A templom főoltárképét Jacopo Tintoretto festette 1550-ben, a bazilika harangtornyából kiváló panoráma nyílik a városra és a Peljesac-csatornára.

Az óvárosba érdemes többször visszatérni, és a jellegzetes, kőből épült házak ódon falai között elterülő szűk utcákat ajánlott más és más útvonalakon bejárni, mert a figyelmes szemlélő mindig valami újat vehet észre, legyen szó egy stukkóról, egy szép velencei reneszánsz ablakról vagy egy bábkorlátos lépcsőről.

A város felfedezése után érdemes időt szánni a sziget többi részére is. Korcula óvárosához fogható műemlékekkel ugyan nem találkozhatunk, de több kedves hangulatú, aprócska halászfaluba – például Racisce – is látogatást tehetünk.

A városokban kisebb betonos strandok találhatók, ezek helyett érdemesebb felkeresni a sziget számos gyönyörű öblének egyikét, amelyekben általában ugyan kevés szolgáltatást találunk – kivétel talán a legnépszerűbb Pupnatska Lukát –, viszont ezekben szinte érintetlen a természet, és egyáltalán nem túlzsúfoltak. A jellemzően kavicsos, köves öblökben kristálytiszta a tenger, aki pedig inkább a homokos partot kedveli, a sziget „fővárosától” néhány kilométerre fekvő Lumbardában ilyet is talál. A szigeten jó minőségű főút vezet végig a nyugati végén található Vela Lukába, amelyet kompjárat köt össze Split városával, valamint Lastovo és Hvar szigetekkel.

A szigeten való autózás nemcsak a Korcula területének mintegy hatvan százalékát borító erdők és bozót látványa – a mediterráneumban megszokott növények mellett fenyvesek és trópusi vidéken őshonos fajok is láthatók – miatt hangulatos, hanem mert több pontról szép panoráma nyílik a környező szigetekre: dél felé Mljet, északi irányban Hvar szigete felé.