Megszakított csendek – ismét művészeti fesztivál Pannonhalmán (szponzorált tartalom)

A Főapátság idei hívószava, a CSEND. Az Arcus Temporum XV fesztiválon hallható művek is mind másképp csatlakoznak a csend tematikájához. Rácz Zoltánnal olyan zenéket válogattak össze, amelyek komplex képet adnak arról, hányféleképpen befolyásolhatja a zenetörténetet a csend. Mondana erre példákat?

Keller András: Nagyon sokféle megközelítés létezik. Ami biztos: a csend figyelemre kényszerít. Például, amikor egy szónok beszél, majd szünetet tart – úgy is hívjuk, hogy hatásszünet –, akkor ez a csend hatalmas koncentrációt, energiát vált ki a hallgatókból. Olyan erő van a csendben, amelynek a hatását alig tudjuk felmérni. Félünk is tőle sokszor. Félünk a magánytól, a magunkra maradástól. Félünk az elmúlástól, és ezt tudat alatt összepárosítjuk a csenddel. Nem tudom, hogy a nem hívők hogyan gondolják, de én a csendben Istennel lehetek. A legszebb érzéseink is valahol a csenddel párosulnak. Életünkben állandóan zajokkal vesszük magunkat körül, hogy biztonságban érezzük magunkat. A csend egy csoda. A zene abban születik és abban is múlik el.

Szakmailag, zenészként engem nagyon érdekel, hogy amikor a zeneszerzők a kottában különböző hosszúságú szüneteket kérnek, akkor ehhez mindenki nagyon akkurátusan, jó eminens módon próbálja tartani magát, és úgy értelmezi, hogy akkor nem lehet játszani, mert akkor csendnek kell lennie. Ugyanakkor a szünet, a megszakadt zene nemcsak megszakít, elválaszt, de össze is köt. A csenddel olyan kifejező erő van a birtokunkban, ami végtelen. Engem határozottan érdekel, hogy a zenei csendet hogyan tudjuk lefordítani a magunk számára, ahhoz a természetességhez hasonlóan, ahogy a mindennapi életünkben használjuk és megéljük. Hogy az ugyanolyan természetes és ugyanolyan sokféle legyen.

Pannonhalmán nagy csend tud lenni…

KA: Igen, de az egy gazdag csend. Nem üresség. Pannonhalmán a különleges, erős atmoszférától lesz rendkívüli a kortárs zene. Ezt nem tudjuk megmagyarázni. Talán nem is szükséges.

Az Arcus Temporum XV – Pannonhalmi Művészeti Fesztivál arra vállalkozik az idén, hogy zenei, irodalmi, képzőművészeti és spirituális szólamaival ezt a csöndet kerülgeti-közelíti hol hangosabban vagy halkabban, hol zenével vagy szótlanul.

A szerzetesközösség tagjai vallják, hogy aki kiteszi magát a csendnek, előbb-utóbb önmagával, kapcsolatainak hálójával és ha hívő, Istennel is találkozik. A fesztivál spirituális alkalmai ezeknek a csendben történő találkozásoknak adnak teret. A bencés szerzetesek arra hívják a fesztivál látogatóit, hogy a program keretében kóstoljanak bele a keleti és nyugati szerzetesség által egyaránt gyakorolt meditációba és szemlélődésbe, kapcsolódjanak bele a Biblia közösségi olvasásába, ismerjék meg a labirintusjárás gyakorlatát, erejükhöz és érdeklődésükhöz mérten vegyenek részt a bencések napi imádságaiban.

A spiritualitás mellett az Arcus Temporum fesztivál sajátosságát a különleges zenei program adja. A monostori és a kortárs kultúra egymásmellettisége az, ami a pannonhalmi fesztivált az elmúlt tizenöt év alatt a régió és hazánk kulturális arculatának meghatározó részévé tette.

A fesztivál házigazdája, Gálffi László izgalmas színháztörténeti momentumra vállalkozik, amikor 30 év után újra, csak a fesztivál közönségének előadja Rimbaud-tól az Egy évad a pokolban című darabot.

Mindezt az 1000 éves bencés monostor falai között.

Az Arcus Temporum XV – Pannonhalmi Művészeti Fesztivál első pillantásra lehetetlenre vállalkozik: meghívni egy pillanatnyi csendre a művészet és az élet forgatagában. Ám a különleges helyszín és a program azt ígéri, hogy a résztvevőknek intenzív – történésekkel, találkozásokkal, sűrű kulturális élménnyel teli – csendben lehet részük, amelyben akár még nagyobb mélységek előtt is megnyílhatnak.