Utazó

2006.11.17. 10:57

Szomszédolás a Rajnánál

Az ősz remek aktualitást adhat egy Rajna-vidéki kiránduláshoz, ahol a szőlő, a bor, a jó étkek és a gyönyörű táj élménye valóban romantikus díszletet ad. Némi túlzással viszont ennek közvetlen szomszédságában, a felhőkarcolók tövében már egészen más világot ismerhetünk meg.

PLT

Honfitársaink közül vélhetően már sokan bejárhatták a Rajna-vidéket, amely mostanra  ha lehet így fogalmazni  még közelebb került hozzánk. A sármelléki Fly Balaton reptérről immár heti rendszerességgel indul menet- rendszerű járat Frankfurt-Hahn repterére, ami némileg becsapós is lehet a gyanútlan utazónak. Frankfurt am Main-tól ugyanis jó 100 kilométerre található a légikikötő, ám Németországban mindez nem távolság.
Ha valóban Frankfurt az úti cél, nem több, mint szűk másfél órán belül a belváros kellős közepén találhatjuk magunkat, azonban érdemes helyben körülnézni. Vagy inkább kalandozni, hiszen leginkább ez a kifejezés a helytálló. A Közép-Rajna völgye és a Mosel völgye nem véletlenül szerepel az útikönyvekben is, mint a romantikus Németország jellemző tája. A szőlőültetvényeivel, a völgyben kanyargó folyóval bármely évszakban ideális kirándulóhely, ám ősszel még inkább vonzó, hiszen ekkor minden a szőlőről és a borról szól.
Szinte nincs település, ahol ezzel összefüggésben ne rendeznének fesztiválokat, a programoknak se szeri, se száma. S nemcsak ez, hanem a középkori várak látványa is maradandó élményekkel gazdagíthatja az erre tévedőket, hiszen tíz kilométerenként meredeznek a domboldalak tetején.
A térségben a római kori történelmi emlékek is rendkívül vonzóak. A Mosel menti Trier a legrégibb német városként számon tartott település, s ş89 előtt még minden honi tananyagban  elsődlegesen  mint Karl Marx szülővárosa kellett hogy szerepeljen. Ami persze tény, ám az is: Trier jelentős szerepet töltött be a Nyugat-római Birodalomban. Az I. században élte első virágzását, s a fennmaradt emlékek igazán nyüzsgő életről tanúskodnak. A megmaradt amfiteátrum (egyes források 20, másikak 30 ezer fő befogadására taksálják) romjai, továbbá a fürdők, paloták megmaradt emlékei kihagyhatatlan látványosságot jelentenek, természetesen a későbbi korok emlékeivel együtt. Napjainkban őrzik e hagyományokat, kár, hogy ottjártunkkor már véget értek a nyár végi kulturális események, amelyek sorából nem hiányozhatnak a római kort idéző látványos játékok sem.
S ha már szóba jött, Frankfurt am Main mindenképpen megér egy látogatást. A hahni reptérről tényleg bő egy óra az út, hála a legendásan gyors és praktikus német út- és autópálya-hálózatnak, s máris a belvárosban találjuk magunkat. Itt érhető tetten a legmodernebb kor, hiszen a városkép a felhőkarcolókkal már-már Amerikát idézi. Nem véletlenül. Az utcákon zömében fiatal, elegáns öltönyökben feszítő üzletemberekbe botlik az ember. Európa pénzügyi központjához leginkább talán ez az utcakép társul. Frakfurt és környéke Németország második legnagyobb nagyvárosi régiójának számít, légi, közúti és vasúti csomópontokkal.
Az üzleti negyed pezsgő élete előbb vagy utóbb itt is a kávézókban vagy éttermekben csapódik le, s az ember talál magának kedvére valót. Kezdjük az olasszal, hiszen sokak szerint éppen az itáliai vendéglátás az, ami utánozhatatlan  még Németországban is. Nem érdemes megspórolni azt a néhány euró többletet, amit az ember ilyenkor kifizet, mert megéri. Később útitársunk egyik Németországban élő rokonával ülünk egy asztalnál, aki érdekesen fogalmazza meg, mi adja Frankfurt különlegességét. Élt már odakint más városokban is, hosszabb időszakot Nürnbergben, s elmondása szerint ez  mármint Frankfurt  igazából egy másik Németország.
Főleg az extremitása adja a különlegességét, a szokásaival, olykor a ridegségével, persze azzal összevetve, ami más német városokat jellemez  fogalmazza meg ő a különbséget. Azonban nemcsak pénzügyi központ Frankfurt, hanem híres vásárairól, kulturális életéről. A Frankfurti Opera (Alte Oper) ráadásul magyar vonatkozással is bír, hiszen 1952-től Sir George Solti, azaz a világhírű karnagy és zongoraművész, Solti György volt a művészeti vezetője, s ebben az időszakban tette ismét világszerte híressé az intézményt.
Még valami közbejöhetett volna, ám hétköznap lévén nem rendeztek bajnoki futballmérkőzést, sem Frankfurtban, sem másutt, hiszen éppen a földrajzi fekvés miatt gyakorlatilag 150 kilométeres körzeten belül több élvonalbeli csapat is található. Majd legközelebb...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!