Székesfehérvár

2015.12.06. 06:46

Világrekord Fehérváron: Fekete Laciék világbajnokok lettek!

Elképesztő súlyok vártak a világ minden részéből érkezett "natúr erős emberekre", azaz azokra, akik vállaltan mindenféle dopping és teljesítménynövelő szer nélkül feszegetik az emberi teljesítőképesség határait.

Házi Péter

A fehérvári kosárcsarnokban rendezett erős emberek világbajnoksága egyúttal a januárban 58. életévét betöltő Fekete László búcsúversenye is volt. A bizony már őszülő halántékú erős ember a verseny megnyitóján nem csak Fehérvár polgármesterének mondott köszönetet, hanem feleségének és mindenkinek, aki az elmúlt három évtizedben támogatta őt. A köszönő szavak közben Laci szeméből néhány könnycsepp is kicsurrant, aztán kezdetét vehette a viadal, amelyben Ázsia, Afrika, Ausztrália, Észak-Amerika és Európa négy-négy fős csapatait hívta ki a Fekete család.


Fotó: Koppán Viktor

Az első megmérettetés tíz kőgolyó palánkon átemelése volt, a legkönnyebb 110, a legnehezebb pedig 200 kilós volt. Nos, a legtöbb csapat legfeljebb a 180 kilós golyóbis átalvetésééig jutott el, a főként skót, walesi, ír és angol tagokból álló "európai" gárdának sikerült a 190 kilós kőgolyó leküzdése is. Aztán jött Fekete Laci, akin semmi nyoma nem látszott annak, hogy három éve egy egészségügyi trauma miatt abbahagyta, szüneteltette a versenyzést. A 200 kilós golyót azért nem ő, hanem Miklós fia "dobta át", hatalmas tapsot kapva ezért a közönségtől.


Fotó: Koppán Viktor

A fél tonnás traktorgumik borogatása sem maradhatott el a világbajnokságról, egy 400, egy 470 és egy 550 kilós abroncsot kellett oda s vissza négyszer átborogatnia a versenyzőknek. Elképesztő volt látni, hogy a mezőny egyik legszimpatikusabb csapatán, az észak-amerikai válogattotton is hogy kifogott ez a feladat.


Egyedül a Fekete család tudta átborítani az 550 kilós traktorkereket
Fotó: Koppán Viktor

Az 550 kilós traktorgumit csak a Fekete testvéreknek, ifjabb Lászlónak, Miklósnak és Ricsinek sikerült négyszer megforgatnia.  Ekkor már látszott, hogy a magyarok egyértelműen vezetnek, következett a modern kori Toldi Mikklós-figura, stilszerűen Stihl-fűrészt kellett minél tovább kitartani kinyújtott kézzel. A nézők számára ez tűnt a legkönnyebb feladatnak, mégis, ebben fáradtak el a leghamarabb a versenyzők.

Még soha, senki nem vitt "láb közötti" fogásban egy 300 kilós gúlát tizenöt méteren át és ugyancsak nem sikerült eddig senkinek 15 méteren át cipelnie azt a féltonnás(!) szerkezetet, amely talán nyakra támasztható vízhordó vödrökre emlékeztet leginkább. Nos, ezt a világrekordot kísérelte meg szombat este Fehérváron ifjabb Fekete László és testvére, Miklós. Laci ugyan a tizennegyedik méternél egyszer leérintette a földre az irdatlan súlyt, de a világrekord sikerült, hiszen egyedül birkózott meg azzal a súllyal, amit a verseny következő részében olykor négyen, felváltva cipeltek a távon. Miklós féltonnás rekordkísérlete is sikeres volt, ezt vastapssal honorálta a közönség.

Az utolsó kihívás a 200 és 300 kilogramm közti súlyok lépcsőztetése volt, ezt megelőzően az amerikai csapat egyik tagja komoly táncba kezdett, a közönség vevő volt erre a mutatványra is. A súlycipelésben aztán megint a Fekete család diadalmaskodott, csak ők tudták egyáltalán megmozdítani a 300 kilós súlyt.

Így a bajnokságot a magyar csapat nyerte, Fekete László kilencszeres világbajnokként vonulhat vissza a versenyzéstől, második helyen Európa végzett, holtversenyben harmadik lett az ausztrál és az amerikai csapat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!