Székesfehérvár

2015.03.29. 06:31

Ketten haltak meg paneltűzben Székesfehérváron (frissítve)

Tíz embert kellett vasárnap hajnalban kimenekíti a szedreskerti lakónegyedben egy tűzből. Többen füstmérgezést kaptak, két ember életét vesztette.

Klecska Ernő

Vasárnap a kora hajnali órákban lángok csaptak fel a lakónegyed egyik lépcsőházának második emeleti lakásában. A tűzoltók kiérkezésekor teljes terjedelmében égett a lakás, sűrű füsttel telítődött a lépcsőház és az emeleti lakások. A lakásokból, lépcsőházból mentőálarc segítségével hozták ki a füstből a lakókat.

Információink szerint az égő lakásban élők kimenekültek a lángok elől, a tűzoltók azonban az egyik negyedik emeleti otthonban két eszméletlen embert találtak.

A két eszméletlen ember – értesüléseink szerint egy házaspár – újraélesztését kimentésük után már a lépcsőház előtt megkezdték a mentők. Hosszas küzdelem után a nő és a férfi végül életét vesztette.

A lakók közül összesen heten sérültek meg, köztük egy gyerek. Öt embert kórházba kellett szállítani, hármuknál füstmérgezést állapítottak meg, egyikük könnyebben meg is égett. Két másik sérült már elhagyhatta a kórházat.

A helyszínen a székesfehérvári hivatásos tűzoltók mellett a péti hivatásos tűzoltók dolgoztak, akik több órás munkával eloltották a tüzet amely nem terjedt át más lakásokra.

Nem csak a tűzoltók, a mentők is nagy erőkkel vonultak, a székesfehérvári egységek mellett Várpalotáról, Csákvárról és Mórról is érkezett mentőautó. A mentés és tűzoltás idejére a rendőrség biztosította a helyszínt.

A lépcsőház és a többi lakás jelenleg használhatatlan. Melegedőhelyként a közeli Széchenyi Kollégiumot nyitják ki az arra igényt tartóknak. A tűzvizsgálat hétfőn is folytatódik, a közműszolgáltatásokat, a gázt és az áramot még nem kapcsolták vissza – tudta meg lapunk. Információink szerint a lángok egyébként a konyhában csaptak fel, s elképzelhető, hogy a strangon törtek – a füsttel együtt – a fenti szintekre.

Három lakás vált lakhatatlanná. A tűzben egy második emeleti lakás teljes egészében égett, a vele szembeni lakás ajtaja is lángolt, többet pedig veszélyeztetett a tűz. A katasztrófavédelem reggel közölte, hogy a kiégett lakáson kívül lakhatatlanná vált a felette lévő ingatlan, valamint a szomszédos lépcsőház egyik lakása is, amely a közvetlen szomszédja a kiégettnek. A közös falon repedések keletkeztek, ezeket tovább vizsgálják.

Az önkormányzat részvétét fejezi ki a vasárnap hajnali szörnyű tűzesetben elhunytak hozzátartozóinak és egyben felajánlja segítségét a károsultaknak - közölte Cser-Palkovics András polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!