Schäffer Erzsébet - A csoda bennünk van

A Csoda bennünk van címmel tartott előadást a közkedvelt írónő. Hogy miért ezt a címet választotta? Mert hiszi, hogy minden emberben ott az isteni. Tényleg mindenkiben. A tetovált fiúban és a nyolcvanöt éves néniben. Ezért nem múlik benne a vágy a találkozások után, mert segítenek. Bár kissé udvariatlanabbak lettünk, nincs nagy baj. Sokszor provokálja a találkozásokat, de van, hogy az élet sodorja elé.

– Biztos, hogy néha provokálom a sorsot, az időt és alkalmakat. De van, amikor nem kell csinálni semmit, csak ott van az ember, és az elég – vallja az írónő, aki az emberi jóságból táplálkozik, ezekből a történetekből születnek az írásai, és talán az végtelen kedvessége és nyugalma is ennek köszönhető. Írásaiért ezrek rajonganak, akár a Nők Lapjában olvassák, akár bekötve. A lap internetes szavazásán az utóbbi tíz év legsikeresebb női írói közé választották rajongói. A betűk most életre keltek, és csak mesélt. Az írónő szóban is varázslatos, jó hallgatni, mert még a hangsúlyai is szeretetet sugároznak. Jó hallgatni, mert úgy építi fel és festi le karaktereit, a hangulatot, ahogy talán senki más Magyarországon. Egyszerre humoros, és egyszerre szívszorító. Vele nevettünk, vele érzékenyültünk el. Tényleg csak ki kell nyitni a szemünket, de nem csak azt. A szívünket is. Mert ezeket a találkozásokat nem a képzelet szülte, valóságos, hétköznapi emberi lények igaz történetei ezek.

Schäffer Erzsébet mindannyiunk arcára mosolyt csalt. Fotó: Molnár Artúr

– Olyan volt, mintha tavasz lenne, vagy nyárvége, nagyon szép volt. Az embernek ajándék egy-egy ilyen nap – így kezdte előadását. Én egyfolytában erről írok. Annyi csoda van bennünk, körülöttünk. Csak a sok minden bajunk, figyelmetlenségünk, elkeseredettségünk miatt, sok mindent nem veszünk észre. Egyszer megkérdezték tőlem, a rosszról miért nem írok? Azt válaszoltam, azt majd megírja más! Jártamban-keltemben, sokszor a vonaton ülve akadtam rá ezekre a történetekre. Mostanában a férjem visz autóval mindenhova, meg is jegyeztem neki, hogy azóta nem történik velem semmi. Ahogy az ember kiteszi a lábát, akkor is történik valami, ha nem történik semmi. Ez olyan furcsa – mondta mosolyogva.

Egy mosolygós történettel rögtön oldotta a hangulatot. Elmesélte, egyszer, egy téli estén Sopronban ragadt. Olyan volt az az éjszaka, mint egy porcukorral leöntött mese. Valamiért elfogta egy megmagyarázhatatlan érzés, hogy nem akar a Pannónia Szállóban aludni. Így az embereket kérdezgette, tudnának-e neki szállást adni éjszakára. Nem akartak, egészen addig, amíg be nem tért egy kis boltba, ahol egy „régifajta", határtalanul kedves nénit talált, konttyal, magas szárú fűzős cipőben. A nyolcvanon túli, bájos néni sem ment haza, mert a hó miatt nem indultak el a buszok.

– Azt mondta nekem: „ Én a Magdinál fogok aludni, aludjon maga is a Magdinál, szereti a meglepetéseket." Nem tudta, hogy újságíró vagyok. Mondtam neki, hogy én még előtte színházba megyek, körülbelük 10 órakor lesz vége az előadásnak. „Nem baj, drágám, mi éjfélig beszélgetünk". Megmondta a címet, elmagyarázta, hogy jutok oda a Magdihoz, majd elbúcsúztunk. Mikor jöttem ki a színházból, látom, hogy ott áll a Mária néni, mert rosszul adta meg a címet, nem három a házszám, hanem öt. Elindultunk egymásba karolva, a szűz, térdig érő hóban. A kerítés mellett a következőt látom a hóban: egy nyíl, aláírva, nem három, öt. Minden autón, a kerítésen, egy-egy jel: Magdához, erre! Tényleg mese volt ez a néni. Megérkeztünk. Mindenről meséltek nekem, gyerekekről, szerelemről, betegségről és csalódásokról – mondta el Schäffer Erzsébet.

Sokszor tehát érdemes feltenni a kérdést: volna nekem szállás éjszakára, vagy azt, hogy ki tudna segíteni egy telefonnal?

A csillogó szemű írónő

Schäffer Erzsébet Ercsiben született. 1989 óta a Nők Lapja munkatársa. Előtte a Gyermekünk című lapnál dolgozott. Mottója egy Simone Weil-idézet: „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."Példaképe Lázár Ervin. Négy gyermeke és hét unokája van. Történeteiből tíz könyv, négy hangoskönyv és Legkedvesebb meséim címmel egy meseválogatása látott napvilágot. 2009-ben Prima Primissima díjjal tüntették ki.