Székesfehérvár

2014.10.16. 17:10

Kis utca, nagy száguldozással?

Székesfehérvár - A csúcsidőszakban percenként nagyjából húsz autó száguld át a Szeder utcán, állítja olvasónk, aki szerint ebből csak kettő áll meg valahol a lakótelepen, a többiek mind átmenő forgalomnak számítanak.

Házi Péter

- Nem elég, hogy a ház másik fele a Palotai útra néz, most már a belső, kis utcában is akkora a forgalom, hogy elegünk van belőle. Sokan száguldoznak is a szűk utcában - panaszolta a Palotai úti tízemeletesek lakói nevében Kovács Károly, aki azt kéri, kerüljön ki a lakótelep mindkét végére a teherautók behajtását tiltó tábla, illetve az egész lakótelepre vonatkozzon a 30-as sebességkorlátozás. Mint mondta, a Szeder utcát több 30-as tábla is védte korábban, de ezek az elmúlt években eltűntek. Aztán nemrég visszakerült egy 30-as tábla az út város felőli végére, de mivel a bölcsőde után van egy újabb kereszteződés, az feloldja a korlátozást.

Amint a közlekedési iroda vezetőjétől, Nagy Zsolttól megtudtuk, ez év tavaszán a teljes lakótelepet megvizsgálták a Ligetsorral együtt, s ahol szükséges volt, oda kitették a 30-as sebességkorlátozó táblákat: Vizsgáltuk a csökkentett sebességű övezet kijelölésének lehetőségét is, ám tudni érdemes, hogy ilyenen belül nem lehet elsőbbség-szabályozás, így minden csatlakozó parkolónál lassítani és elsőbbséget kell adni a kijövőknek mondta az irodavezető, aki szerint a jobbkéz-szabály alkalmazása városunkban mindig felháborodást vált ki, és ezzel együtt nőnek a konfliktus-helyzetek. Ezért vetették el a teljes övezetre vonatkozó sebességkorlátozást. Elemezték az egyirányúsítás lehetőségét is, de az út elhelyezkedése miatt éppen az ott élőket hozták volna nehéz helyzetbe, és kényszerítették volna irreális kerülőkre. Másrészt ha nincs szembejövő forgalom, az éppen arra késztethet sok autóst, hogy a megengedettnél gyorsabban haladjon. Így az egyirányúsítást is elvetették.

Olvasónk szerint sokan csak egérútként használják a Szeder utcát, a közlekedési iroda szerint viszont ez nem életszerű, hiszen a Palotai út és a Ligetsor is nagyobb áteresztő képességű (Fotó: Házi Péter)

A közlekedési iroda szakmai véleménye tehát továbbra is az, amit szeptember 29-én a lakónak is megírtak, nevezetesen, hogy a bevezetett forgalmi rend megfelelő, a lakótelepen keresztül vezető út a lakótelep forgalmát szolgálja, egyéb hálózati szerepe nincs az útnak. Az ott lévő intézmény, üzletek, hőközpont generál bizonyos mértékű teherforgalmat, így azt kitiltani nem lehet. Az út mindkét oldalán parkoló autók miatt csak lassan lehet közlekedni, mivel nagyon beszűkül a pálya, nem életszerű, hogy a lassító küszöb és a 30 kilométerperórás táblák ellenére nagyobb sebességek alakulnak ki. Kovács Károly viszont továbbra is azt állítja, márpedig a száguldozás sajnos valóság.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!