Székesfehérvár

2014.09.29. 05:55

Nyílt nap a kórházban medikusoknak

Székesfehévár - Orvostanhallgatókat invitált látogatóba a Szent György kórház vezetése a hétvégére, azzal a nem titkolt szándék, hogy a medikusok és medikák itt, a megyeszékhelyen kezdjék majd a pályát.

Hajnal Csilla

- Abban reménykedtünk, hogy ötven-hatvan jelentkező biztosan lesz, de a legnagyobb örömünkre több mint száztízen érkeztek a programra - Izbéky Ferenc professzor a gasztroenterológia iránt érdeklődő medikusokkal indul éppen kórháztúrára az auditórium elől, amikor megszólítom. - A hallgatók érdeklődőek, célirányos kérdéseket tettek fel, azt gondolom, hasznos ez a kezdeményezés nekik is és a kórháznak is.

Horváthné Erika (j) a gyermekosztályt mutatta be a medikáknak, mellette Szabó Gabriella, a kórház orvosigazgatója (Fotó: Koppán Viktor)

A Szent György Egyetemi Oktató Kórház a Közép-Dunántúl legnagyobb fekvőbeteg intézménye, a szakmák többségében a legmagasabb szintű ellátást képesek itt nyújtani a betegeknek. Olyan szakemberek dolgoznak az intézményben, akiknek a nevét nem csak itthon, de külföldön is ismerik, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően a kórház megfelel a huszonegyedik század elvárásainak a körülmények tehát ideálisak egy fiatal, kezdő orvos számára, aki komoly kihívásokra vágyik.

A nyílt napra az ország mind a négy egyeteméről érkeztek medikusok és medikák, akiket a kórház főigazgatója, Csernavölgyi István köszöntött szombaton, aztán a főorvosok igyekeztek meggyőzni őket arról: miért lenne érdemes éppen az ő osztályukra jelentkezni rezidensnek? Az auditóriumban aztán a hallgatók is kérdeztek, például arról, milyen szakmákra lehet specializálódni, de arról is, van-e lehetőség lakáshoz jutni a városban. Ez utóbbi kérdésre a polgármester, Cser-Palkovics András bizonnyal válaszolt, a kétnapos programnak része volt ugyanis a vele való találkozás.

A város támogatja a kórházat a fiatal orvosok idecsalogatásában a rezidensprogram már működik, erről is hallhattak a most végzés előtt álló egyetemisták, akik maguk is igen jónak ítélték a kórház kezdeményezését. A pécsi egyetemről érkezett Lénárt Enikő és Tótsimon Anett elmondta: az a jó, hogy nem csak a kórházzal, de a várossal és a környékkel is megismerkedhetnek a két nap alatt, ami nem utolsó szempont a választásnál. No és a közös gulyásparti is igen jó ötlet, hiszen akár már most alakulhat egy jó csapat leendő rezidensekből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!