Székesfehérvár

2014.05.16. 18:44

Folytatni a harcot!

A Haza Nem Eladó Mozgalom párt EP-listavezetője Kásler Árpád, második az abai Bálint Zoltán.

Tihanyi Tamás

– Mi nem latolgatunk választási esélyeket, tesszük, amit vállaltunk, mondta lapunknak Bálint Zoltán. – Nem győzködni akarjuk az embereket az igazunkról, hanem rámutatunk a tényekre. Sárdobálásba nem megyünk bele, inkább korszerű tudáson és értékteremtő munkán alapuló új politikai-gazdasági kultúrát kívánunk megalapozni. Brüsszelben ennek szellemében kívánjuk hazánkat képviselni, mert ebben látjuk nem csak Magyarország, hanem Európa jövőjét is. Ehhez szeretnénk szövetségeseket találni külföldön és belföldön egyaránt. A politikánk arról szól, hogy meg kell adni az önmegvalósítás lehetőségét az embereknek társadalmi osztályoktól függetlenül, és meg kell óvni őket a túlkapásoktól.

A jelölt szerint ehhez tiszta múlttal rendelkező politikusokra van szükség, akikben őszinte hazaszeretet és jó szándék munkál. Ilyeneknek csak akkor lesz hely, ha az emberek „ki mernek szavazni” a jelenlegi körből.

– Az, hogy a Parlamentbe nem jutottunk be, különösen fájó a devizahitelesek miatt, mert nem tudtunk rajtuk segíteni. De nagy aggodalommal tölt el bennünket az új földtörvény is, amely várhatóan a földspekulánsoknak kedvez majd. Most az EP-választásokkal viszont megint kaptunk egy esélyt. Ha képviselőt delegálhatunk Brüsszelbe, folytatni fogjuk a megkezdett küzdelmet– zárta szavait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!