Székesfehérvár

2007.03.31. 02:29

Felelőtlenség vagy gyújtogatás

Székesfehérvár - Az emberölések, azok gyanúja általában felkeltik a közvélemény érdeklődését. A Prikkel házaspár, egy fehérvári ügyvéd, majd egy másik férfi tűzhalála is ilyen.

Kovalcsik Katalin

Lapunkban is hírt adtunk arról, hogy március 12-én Székesfehérváron, a Zámoly utcában kocsijában égett-halt meg egy 47 éves férfi. Egy fővárosi lap híre szerint, a halottnak köze lehetett a Mezőszilason meggyilkolt Prikkel házaspárhoz, mint ahogy egy fehérvári ügyvéd halálát is összefüggésbe hozta a lap a mezőszilasi történettel. Feltételezi az írás, hogy a fehérvári férfi nem önkezével vetett véget életének, hanem őt is meggyilkolták, ahogy a szilasi házaspárt.

Lapunk igyekezett ezeket az információkat megerősíttetni a Fejér Megyei Rendőr-főkapitánysággal, egyelőre a Prikkel ügyről nem adtak ki más hírt, mint amit eddig is közöltek a sajtószóvivő útján. A fővárosi bulvárlap írására nem kívánt reagálni a főkapitányság. A nyomozás tart a Prikkel házaspár megölésének ügyében, ha olyan stádiumba kerül, amelyről a közvélemény is informálható, sajtótájékoztatót tartanak. A Zámoly utcai férfi halálával kapcsolatban - az újnak tűnő hír nyomán - megkerestük a székesfehérvári tűzoltóság illetékesét, arra voltunk kíváncsiak, mikor kell tűzvizsgálónak intézkednie valamely tűz nyomán.

- Tűzvizsgálatot belügyminisztériumi rendelet alapján kell lefolytatni, a tűzvizsgáló feladata a tűz okainak, keletkezésének, körülményeinek felderítése - kezdte Vén Norbert tűzoltó őrnagy. - Jogszabály rögzíti, mikor szükséges a tűzvizsgálat, ezen belül vannak viszont helyzetek, amikor az ügyet át kell adni a rendőrségnek - ha feltételezhető a szándékos tűzokozást -, vagy mint a Zámoly utcai esetben, amikor az az álláspont, hogy a férfi önkezével vetett véget életének.

Elrendelheti a tűzvizsgálatot a tűzoltóság parancsnoka is, ha szükségesnek látja, például akkor, ha személy is érintett a tűzben - akár sérült, akár más értelemben -, valamint le kell folytatni a vizsgálatot az ügyfél kérelmére.

- Ez utóbbi a leggyakoribb. Fehérváron a tűzvizsgálatok 90 százaléka kérelemre történik, a biztosító kéri a hatósági bizonyítványt a kártérítéshez.

Az említett tűzesetnél a jelzést március 12-én, hétfőn 13.50 körül kapták meg a tűzoltók. A szomszéd azt láthatta - magas a kerítés, nem lehet átlátni rajta -, hogy füst száll fel az udvarból. A vaskapu csukva volt, egy tűzoltó bemászott, nem volt rázárva a lakat, csak le kellett emelnie, kinyitni a kaput. Azt már az utcáról is látták, hogy egy Volvo V 40-es, arany színű kombi ég, gyorsbeavatkozóval oltották. A központi zár nem volt lezárva, a tűzoltók kinyitották az ajtókat, dőlt a füst, kirobbant a szélvédő, akkor vették észre, hogy ember ül a kocsiban, már halott volt.

- Nagyon gyorsak voltak a kollégák, riasztották a rendőröket, a tűzvizsgálót. Ilyen esetben nagyon fontos úgy végezni az oltást, hogy a nyomok a lehető legkevésbé sérüljenek. Az elsődleges nyomok alapján úgy tűnt, hogy a férfi önkezével vetett véget az életének.

A tűzoltók a rendőrökkel együtt nyitották fel a motorház tetejét, és megállapították, hogy nem onnan indult el a tűz. Más forrásból lapunk úgy értesült, hogy valamilyen égésgyorsítót használhatott a férfi, heves égés folyhatott le a pedáloknál, a vezető lábánál, teljesen leolvadt a műszerfal, a kormány, a légzsákok, elől csupaszra olvadt minden. Gyors és szakszerű volt a tűzjelzés, a beavatkozás is, de a férfit már nem lehetett megmenteni. Az autó egyéb részei szinte teljesen épségben maradtak.

Különös, hisz nem volt bezárva a kocsi ajtaja, és ennek ellenére mégsem működött a férfi életösztöne abban a néhány másodpercben, amikor még kiléphetett volna a kocsiból. Azt nyilván orvosszakértő állapítja meg - vagy már meg is tette -, hogy a tűz előtt használt-e valamilyen szert az bennégett férfi, amely tompíthatta az érzékeit.

- Amennyiben valamilyen tűz keletkezése során felmerül az emberi beavatkozás, meg kell vizsgálni, hogy a tűz gondatlanság miatt következett be vagy szándékos volt. Ha a szakértők megállapítják a gondatlanságot, akkor szabálysértési eljárást kezdeményeznek, amelyet a polgármesteri hivatal folytat le. Más esetben az eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik.

Lapunk úgy értesült, hogy a Zámoly utcai tűzhalál ügyében közigazgatási eljárás keretben folyik az eljárás, vég-eredményét nem ismerjük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!