Szabadegyháza

2016.02.17. 18:08

A hastánchoz nem kell háj

Szabadegyháza – A közeli s távoli környék egyetlen férfi hastáncosa és hastáncoktatója minden bizonnyal a szabadegyházi Kreisz Csaba.

Kocsis Noémi

A fiatalember korábban zumbázott, tanította is, amikor egy ismerőse megkérdezte, nem lenne-e kedve kipróbálni a hastáncot? Csaba annyira meglepődött a kérdésen, hogy gyakorlatilag nem is tiltakozott, így hamarosan egy csapat nő között találta magát, élete első hastáncóráján. Annyira megtetszett neki ez a mozgásforma, hogy három évig a csoportban maradt, majd a helybéli szülők unszolására nekikezdett nagy álmának: saját gyermekcsoportot toborzott, akikkel jelenleg a szabadegyházi művelődési házban próbálnak.

A gyerekek nagyon szeretnek az órára járni - a csoportba egyébként még várnak új tagokat, lehet jelentkezni! Fotó: Molnár Artúr

– Márciusban alakult a csoport, óvodástól a tízévesig járnak a lányok. A hastáncot már négy éves kortól el lehet kezdeni, előnye, hogy sokkal kiegyensúlyozottabbak lesznek általa a gyerekek, s ez a mozgásukra is igaz. Jár ide egy korábban nagyon fiús, fára mászós lány is, akin nagyon sokat változtatott, hogy hastáncol.

Csaba két közkeletű téveszmét is eloszlat a hastánccal kapcsolatban: egyáltalán nem kell hozzá hájas has. Neki sincs, de persze neki néha meg kell küzdenie egy sokkal nehezebben legyűrhető előítélettel is, nevezetesen férfivoltával, ami fehér hollóvá teszi a hastáncosok között. ég leszámolt ezzel, hiszen ha színpadon van, minden más megszűnik számára. Most a legbüszkébb a csoportjára, akikkel március 5-én Veszprémben egy nemzetközi táncversenyen indulnak, izgatottan várják első versenyüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!