Sportvilág

2011.02.25. 03:28

A vizsgálat nem zárult le

Budapest - Szívesen mondanánk, hogy a vizsgálat lezárult, ám ez nem igaz a Magyar Birkozó Szövetség esetében. Még akkor sem, ha az elnökség elfogadta a könyvvizsgálói jelentést.

Matók János

A sajtó munkatársai szerettek volna több kérdést is feltenni a tájékoztatót meghirdető Hegedűs Csabának, ám az elnök, miután pár mondatban méltatta a 2005-ös világbajnokság sikerét, elhagyta a helyszínt, mert a repülőtérre sietett. Pedig bőven lettek volna kérdések. Például az: ténylegesen mennyibe is került a vb, hiszen azt követően az elnök a sajtóban többször is nyilatkozta, hogy közel egy milliárd (!) forintos sikeres vb-t rendeztünk. Gáspár Tamás már nem emlékszik a pontos összegre, ami szerinte 400 millió forint körül járhat, s ugye a közel 600 milliós eltérés azért feltűnő. Egy újságíró viszont azt jegyezte meg: a jelentés 71. pontjában szereplő Bt. úgy számlázott a szövetségnek, hogy már a vb előtt hónapokkal megszűnt, s ez nem tűnt fel akkoriban? Egyáltalán, miként működött az akkori könyvelés, könyvvizsgálat? A válasz: Korábban az Állami Számvevőszék, a Nemzeti Sporthivatal és az APEH sem talált hibát... Higgyük el, de akkor viszont hat év után egy független könyvvizsgálat miért...

Lakatos Gyula elmondta, hogy a mostani könyvvizsgálat lezárult, de figyelemfelhívó hiányosságokkal, s ezekre az MBSZ-nek még válaszolnia kell, s a felügyelőbizottság csak azt követően tud lépni, dönteni a folytatásról.

A Honvéd Szondi-Karsai Alba birkózóinak a vezetőedzője, Rácz Lajos, a Dunaferr SE birkózóinak vezetőedzője, Mátyás Gábor (mindketten a Liga elnökségének a tagjai), valamint Növényi Norbert olimpiai bajnok is azt hangoztatta: az MBSZ szempontjából lehet, hogy rendben van a dolog, ám nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél...

Nem kell hozzá jóstehetség, de lesz még folytatás.

Köztudott, hogy a birkózóklubok nem tartoznak a gazdagok közé, így joggal várnák a Magyar Birkózó Szövetség anyagi támogatását. Ám Fejér megye két illusztris klubjának a példája elképesztő. Mert például a Dunaferr SE szakosztálya az elmúlt években összesen egy-két százezer forintot kapott. A fehérvári Honvéd Szondi Karsai-Alba? Nos, a tavalyi évben összesen 15 ezer (!) forintot...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!