Jegyzet

2022.02.05. 06:30

Emberi

Nagyon meleg pillanat volt. A Milan–Spezia olasz bajnoki mérkőzés a 92. percben járt, a házigazdák gőz­erővel rohamoztak, mert az 1–1 számukra nem számított jó eredménynek, és ekkor kirobbantak az indulatok. Ante Rebicet buktatták a tizenhatos előtt, a labda továbbgurult Messias elé, aki gyönyörűen a hálóba tekerte, ám Marco Serra közben szabadrúgást ítélt, így a gól nem lehetett érvényes.

Marco Rebic felpattant, nekirohant a játékvezetőnek, a két keze közé fogta az arcát, majd magyarázott valamit, és persze a társai is felháborodva érkeztek oda. A szabadrúgásból nem lett semmi sem, ugyanakkor a 95. percben a Spezia győztes gólt szerzett, így a Milan hazai pályán három pont helyett egyet sem zsebelhetett be.

Mindez január közepén történt, és most elmesélte a történteket Marco Serra a maga szempontjából. Már az is meglepő lehet a magyar olvasónak, hogy egy játékvezető bármit is mondhat egy meccsről a nagy nyilvánosság előtt, nálunk ez elképzelhetetlen. Várhatnánk, hogy amikor Marco Serra felidézi a pályán zajlott párbeszédeket, akkor annak a zömét ki kellene sípolni, mert jó ízlésű emberek fülébe nem való, de nem így van. A játékvezető például állítja, Ante Rebic tényleg úgy rontott neki, mintha meg akarná fojtani, ám hirtelen váltott, és nem mondott semmi bántót. Serra úgy véli, a horvát csatár alighanem rájött, hogy ő is hibázott már a pályafutása során.

Mert azt elismeri, hibázott, amikor nem adott előnyszabályt, és ezen a VAR sem segíthetett. Sőt, bevallja azt is, hogy amikor a Spezia játékosának a lába a győztes gól előtt lövésre lendült, ő magában imádkozott, ne legyen gól, és alig hitt a szemének, hogy a labda mégis a hálóban kötött ki. És, ami a legszebb: 

a meccs után a Milan játékosai őt vigasztalták. 

Alessandro Florenzi azt hajtogatta, hogy nyugi, mindenki hibázik, Zlatan Ibrahimovic pedig ezt mondta neki: „Most mutasd meg, hogy erős vagy! Erősnek kell lenned!” Marco Serra a következő éjszakán nem tudott elaludni, a szövetség kicsit pihenteti, de már várja, hogy visszatérhessen.

Tudom, az egész olyan, mint egy tündérmese. Ugyanakkor, ha a derék játékvezető esetleg ki is színezte a sztorit, és ha csak a fele igaz, akkor is nagyon emberi a történet. Senki nem kiabál videókat mutogatva csalásról, klub elleni összeesküvésről, csupán egy emberről van szó, aki kritikus helyzetben elszúrt valamit, az élet pedig megy tovább. És, ha valakinek ez itthonról nem így rémlik, akkor az nem a véletlen műve.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!