Sport

2006.07.28. 02:29

Továbbjutottak

FMH-információ - Az FC Fehérvár labdarúgócsapata továbbjutott az UEFA-kupában, miután 2-1-re ugyan kikapott a kazahsztáni visszavágón, ám az idegenben lőtt gól aranyat ért.

Mórocz Zsolt

A hazai odavágón, piros-kék színű felszerelésben, Dvéri góljával 1-0 arányban győzött az FC Fehérvár. A tegnapi visszavágón szintén ezt a mezt öltötte magára a csapat, ám a sérült Dvéri és a mérkőzés előtt belázasodott Schwarcz Zoltán nélkül lépett pályára. A hazaiak kezdtek, ám a vendégek azonnal felvették a ritmust, így változatos volt a játék. A 7. percben egy veszélyes támadásnál Csizmadia mentett, aki öt perc múlva már a Kairat kapuját vette célba, a labda végül egy védő fejéről pattant ki. Újból az Almaty támadott, de a fehérvári védelem magabiztosan hárította a kísérleteket. A 24. percben Sitku ugratta ki Györököt, de Boskovics menteni tudott. A következő pillanatban Armatov szabálytalankodott, Vincze szabadrúgását a védők kifejelték. A 30. percben Csizmadia lábában volt a gól, egyedül tört a kapura, de Bojcsenkóba lőtte a labdát. A 32. percben Sebők parádézott a kapuban, amikor Karpovics 20 méteres bombáját hárította óriási bravúrral. A 34. percben vezetéshez jutott az FC Fehérvár egy kapu előtti kavarodás után, Sitku lőtte a labdát a kapuba, 0-1.

A találat után rákapcsolt a Kairat, Karpenko kétszer is megcélozta a kaput, de Sebőkön nem tudott kifogni, majd a 45. percben Bulasev tette bele a lábát a labda útjába, az irányt változtatott, de Sebők hihetetlen bravúrral védett. A hosszabbításban újabb gólt szerezhetett volna az FC Fehérvár, ám a meglóduló Sitku 6 méterről a kapu fülé lőtt.

A szünet utáni folytatásban a Kairat nekiesett az FC Fehérvárnak, egymás után lőtte a szögleteket, miközben Györök elől mentettek a hazai védők. A piros-kékek kapujában Sebők ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta bravúrt bravúrra halmozott. Így az 58., majd a 60., aztán a 64. percben is hihetetlen védést mutatott be, ez utóbbinál Bulasev 5 méteres bombáját hárította a fehérvári portás.

Egyre erőteljesebben támadott a Kairat, de a 76. percben mégis Györök került helyzetbe, ám 5 méteres sarkazását Bojcsenko megfogta. A hazai fölény a 77. percben góllá érett Karpenko lövésébe Bulasev tette bele a lábát, s az irányát változtatott labda a kapuban landolt, 1-1. A Kairat továbbra is lendületben maradt, s ez a 88. percben újabb gólt eredményezett Farkas buktatott a tizenhatoson belül, a tizenegyest Smakov értékesítette, 2-1.

Összesítésben 2-2, idegenben lőtt góljával viszont az FC Fehérvár jutott tovább!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!