Evezős sport: a szegény rokon?

Ilyen világraszóló siker volt a Haller, Pető páros világbajnoki címe, olimpiai ötödik helye. Akik - mint elmondták -, már nem akarnak többet világszinten versenyezni. Nemrég Agárdon a sportágról beszélgettünk. Azzal kezdtük, az evezés miért szegény rokon a kajakosok árnyékában?

- Ennek történelmi okai vannak. Amikor hajdan gróf Széchenyi behozta Magyarországra, és meghonosította itt az evezést, akkor még szó sem volt kajak-kenuról. Megvolt az evezés tradíciója, a polgárok a Római-parton eveztek, így volt ez egészen a II. világháborút követő időszakig. Akkor úri sportként kezelték a golffal együtt, ennek köszönhetően sokáig nem létezett evezős sport. Ugyanakkor a világban óriási fejlődésen ment keresztül az evezés, amiatt keletkezett a nagy szakadék a világ és köztünk. Az 1989-es rendszerváltás sem hozott jobb, nyugalmasabb időt, még messze vagyunk attól, hogy olyan legyen a kultúrlét itthon, mint Európában, és ez igaz az evezésre is. Az alulfinanszírozásról már nem is beszélve - ismertette a történelmi tényeket is sorolva első beszélgetőtársam, Haller Ákos.

A páros világbajnoki sikere a megfelelő nagyságú itthoni bázis hiánya miatt (is) világszenzációnak számíthatott...

- Ez így van. Jellemző, hogy akkor egy időben rendezték az evezős és kajak-kenu világbajnokságot. Amikor mi nyertünk, aznap a kajak-kenusok négy vb-aranyat hoztak, így attól féltünk, senki nem figyel a győzelmünkre. De szerencsére a szakma értékelte a teljesítményünket. Több esély lenne a folyamatos jó eredmények elérésére, ha az evezős sportágnak is akkora bázisa lenne, mint a kajak-kenunak. Bár az evezősöknek is volt mindig egy-egy sikeres korszaka, egyénisége.

Haller Ákosnak az egyetem nem hiányzott, hiszen itthon orvossá lett. De a legendás Cambridge-Oxford viadalok nélkül nehezebb lehetett az életük.

- Az csodálatos verseny, sok ország vesz részt azon. Mi is voltunk ott, igaz, csak nézőként. Meg is fordult a fejünkben, hogy milyen jó lenne köztük lenni...

Pető Tibor kiszabadult a jövő evezőseinek szorításából, így vele is válthattunk pár szót. Azzal kezdtük: csapatemberek kellenek az egyéninek számító evezős sportágban is?

- Igen, végtére is el kell tűrni a másikat, el kell tűrni az edzőt, azt a csapatot, amelyik az ember körül van. Mi ketten jó csapatemberek voltunk, igaz, más-más szempontból.

- Az evezősök felkészülése időnként mazochista munkát kíván. Milyen volt a tűrőképességük?

- Azzal nem volt baj, bár ez az évek alatt kopott. Hiába, kevesen voltunk a felnőttmezőnyben, nem volt lehetőség arra, hogy elbújjunk egy csapat mögé, feltöltődhessünk, és akár gyengébb évet zárjunk. Ha valamelyikünknek nem ment az evezés, akkor a csapatnak sem ment, és ez nehézséget okozott. De a terhelést mégis jól bírtuk.

- A vb-arany, az olimpiai 5. hely elvárásokkal járt.Tűrték, amikor nem ment, a beleölt munka hiábavaló lett?

- Ezt nehezen, túl sok energiát fektettünk be ahhoz, hogy a sikertelenségen könnyedén túllépjünk. Magunkkal szemben mindig maximalisták voltunk, akkor is, amikor jól ment, de nem nyertünk.

Az evezős versenyek időnként fodros, hullámos víze után most az élet viharos víze vár Pető Tiborra is. Vajon megfelelő evezői vannak ehhez a sporthoz ...?

- Mondhatom, nagyon jó csapat van köröttem, a feleségem és a két gyermekem. Van kormányos, vannak társaim, és így nyugodtan lavírozhatok az élet tengerében, még akkor is, ha monstanában tényleg eléggé viharos az.