Az első magyar játékos a BL-ben: Disztl László

Bajáról a bátyjával, Péterrel került középiskolásként Székesfehérvárra Disztl László. A Vidiben lett NB I-es futballista, az UEFA-kupa fináléjáig menetelő gárda egyik vezére volt, fontos gólt lőtt a Zeljeznicar elleni elődöntőben. Később Kispestre, majd Belgiumba szerződött. Kevesen tudják, hogy ő az első magyar futballista, aki szerepelt a Bajnokok Ligája első, 1992–93-as kiírásában. Pályafutása befejeztével edző lett, az elmúlt szezonban Belgiumban, az egyik harmadosztályú klub utánpótlásában dolgozott. Nemrég tért haza, Kaposváron vállalt munkát. Az élvonalba frissen feljutó Rákóczinál vezetőedzőként és szakmai igazgatóként tevékenykedik. Bár a napi munkát nem ő, hanem a megfelelő licenccel nem rendelkező Waltner Róbert végzi.

– Tavaly nyáron költöztem ki a nejemmel Belgiumba, egy Bruges melletti tengerparti városba, Knokkéba. Eleve egy évre terveztünk, harminc esztendő után tértem vissza a belgákhoz életvitelszerűen. Jó volt újra átélni a régi emlékeket, jól éreztük ott magunkat. A település harmadosztályú együttesének utánpótlásában dolgoztam, az U17-es és U21-es csapat edzéseit vezettem.

Felnőtteknél egyáltalán nem volt esélye elhelyezkedni?

– Nem. Illetve lett volna, de még alacsonyabb osztályban. Próbálkoztam korábbi klubomnál, az FC Bruges-nél, ajánlottak is munkát, de csak az U12-es és U13-as csapatnál. Szívesen dolgozom gyerekekkel, de ennyire kicsikkel azért nem. Nem könnyű elhelyezkedni külföldön sem, a lehetőségek közül az volt a legkedvezőbb, amit Knokkéban felvázoltak. 1994-ben tértem haza, azóta ugyan többször jártam már Belgiumban, de megváltozott a futballjuk, kicserélődtek a vezetők, felnőtt egy új edzőgeneráció, sőt talán kettő is. Az első két bajnoki osztály profi, én azonban a harmadik vonalban dolgoztam, ez nem tartozott a megélhetési kategóriába. Az utánpótlásban tevékenykedő edzők a foci mellett dolgoznak, én nem tettem. Jól éreztük magunkat, de elég volt, talán más a helyzet, ha profi klubtól kapok komoly ajánlatot, de nem ez történt. A Knokkénál elégedettek voltak a munkámmal, marasztaltak, de a hazatérés mellett döntöttünk. Amolyan tanulmányútnak fogtam fel az egészet, a Bruges bajnoki meccseit megnéztem, sőt az edzéseit is, ugyanis korábbi védőtársam, Rudy Cosse volt a másodedző a legutóbbi szezonban. Amikor tehettem, jártam a közeli, szintén első ligás Oostende mérkőzéseire, valamint felnőttedzéseket és utánpótlás-bajnokikat is megnéztem, amikor az én csapataim nem vívtak bajnokit.

Kaposvárra tért haza. Hogy került képbe a Rákóczinál?

– Követtem a magyar futball eseményeit., Waltner Róbert remek munkát végzett, előbb megnyerte az NB III-at, majd nemrég feljuttatta a Rákóczit a legmagasabb osztályba. Robit én igazoltam le 1997 nyarán az NB II-es Kaposvárból a Vidihez, hasonlóan Milinte Árpád kapushoz. Mindkettővel kapcsolatban maradtam a későbbiekben is, amikor olvastam, hogy Robi nem rendelkezik az élvonalhoz szükséges pro licenccel, felhívtam, érdeklődtem a lehetőségekről. Mondta, a szakmai munkát a folytatásban is ő irányítja a saját stábjával – ami érthető –, de feltétlenül szerződtetnek egy szakmai igazgatót, akinek van megfelelő papírja. Közölte, sok név van a kalapban, ugyanis az élvonalban dolgozni sok szakember számára kedvező lehetőség. Nem sokkal később telefonált, hogy szívesen dolgozna velem, majd a sportigazgatóhoz, Illés Jánoshoz irányított, aki a legfontosabb döntéseket hozza. Találkoztunk, gyorsan megegyeztünk. A meccseken ott ülök Robi mellett a kispadon, én nyilatkozom, de ő vezeti az edzéseket és dirigál. Természetesen egyeztetünk, de a felelősség az övé.

Újoncként nyilván a bent maradás a legfőbb céljuk.

– Igen, egyértelműen. Úgy gondolom, ez megvalósítható. Jóval erősebb csapatokkal találkozunk majd, mint az elmúlt idényben, végig fegyelmezetten, koncentráltan kell futballozni az egész mérkőzésen, kihagyni nem szabad. Sokkal kevesebbet lehet hibázni, mint a korábbi szezonok során.

Két évtizede remekül mutatkozott be a Videoton kispadján, később irányította a ZTE gárdáját, majd ismét a Vidit, aztán az NB II-es Veszprémet, a BKV Előrét, legutóbb pedig a Siófokot. A kezdeti sikerek után a jó folytatás elmaradt, nincs hiányérzete edzőként?

– Így alakult. Fiatalon lettem a fehérváriak vezetőedzője, de hiányzott a megfelelő anyagi bázis, akkoriban a kiesés elkerülése volt a cél, illetve az, hogy stabil középcsapat legyünk, amit meg is valósítottunk. A zalaiaknál is hasonló célokért küzdöttünk. Tíz éve Garancsi István lett a Vidi tulajdonosa, Mezey György a szakmai igazgató. Én lettem ennek az érának az első vezetőedzője, télen vettem át az együttes irányítását Marian Vlaktól. A tavaszi tabellát a második helyen zártuk, megkezdtük a felkészülést az új idényre. Az igazolásokat sajnos nagyon elszúrtuk, gyengén rajtoltunk, négy meccs után négy pontunk volt: egy győzelem, egy döntetlen és két vereség. Ez az állásomba került. Felcsúton, az NB II-es gárda U19-es együttesét bízták rám, később vezettem a Vidi utánpótlását, irányítottam a piros-kékek NB III-as csapatát, majd a másodosztályú Siófokot 2017 szeptemberéig. Közel egy évig nem dolgoztam, tavaly nyáron Belgiumban próbáltam szerencsét.

A belgák sikeresek, világsztárok tömkelegét nevelik, a válogatottjuk is pokolian erős. Mit tudnak ők, amit mi nem?

– Mentálisan erősebbek. A gyerekek többet tesznek azért, hogy képzettebbek legyenek. A közeg keményebbé, ellenállóbbá teszi őket. Több energiát fordítanak az egyéni képességek fejlesztésére. Annak idején is erősebb volt a futballjuk, mint a miénk, de nem volt ekkora különbség. Jók voltak mindig, de nem világelsők, mint most. 2000-ben megreformálták az utánpótlást, azóta elindultak felfelé.

Georges Leekens ült a válogatottunk kispadjára Bernd Storck után, ám nem sokat időzött nálunk. Úgy volt, ön is a stáb tagja lesz.

Aztán mégsem így történt. Miért?

– Leekens volt a Bruges mestere, amikor kiszerződtem, ő vitt oda. Nagyon jó edzőnek tartottam és tartom ma is. Amikor aláírt az MLSZ-szel, felhívott, hogy számít rám, szeretné, ha a stáb tagja lennék. Vártam, eltelt két hónap, de nem történt semmi. Csalódásként éltem meg, nagy megtiszteltetés lett volna a nemzeti együttesnél tevékenykedni. Azt mondta, szeretné, ha a stábjában magyar és belga szakemberek kapnának helyet, ezzel egyet is értettem. Ennek ellenére azokkal dolgozott, akik a korábbi kapitányoknál is a szakmai gárda részesei voltak. Itt szerintem hibázott. Nem vett maga mellé olyanokat, akiket ismert, akikben feltétlenül megbízhatott volna. Lehet, nem volt elég erős, hogy keresztülvigye az elképzeléseit, vagy befolyásolták. Ez már nem derül ki, egy év után távozott a válogatottól. Én annak idején remek kapcsolatot ápoltam vele, szerintem nem lett volna másként ez a válogatottnál sem.

Bruges-ben valóban rendkívül sikeresek voltak, a Bajnokok Ligájában is szerepeltek.

– Akkor indult a megreformált sorozat, a selejtezők után nyolcas csoportkört rendeztek, négy-négy csapattal. A mi négyesünk küzdelmeit az Olympique Marseille nyerte, a másikat a Milan. A franciák vívták a döntőt az olaszokkal. A gallok győztek 1-0-ra.

NÉVJEGY

NÉV: Disztl László

SZÜL: Baja, 1962.06.04.

KLUBJAI: Videoton (1976-87), Budapest Honvéd (1987-89), FC Bruges (1989-94), Parmalat FC (1994-95)

VÁLOGATOTTSÁG: 28/1 gól

SIKEREK: UEFA-kupa ezüstérmes (1985), 2x magyar bajnok (1988 és 89), 2x belga bajnok (1990 és 92), Belga Kupa-győztes (1991), 4x Belga Szuperkupa-győztes (1990, 91, 92, 93,)

GYERMEKEI: Milán (37), Dávid (34)