Sport

2017.07.19. 18:45

Valóra válhat az álom - Bajnokot vertek Fehérváron a Diego SC-Kiskút angyalai

SZÉKESFEHÉRVÁR - Szerdán sorsdöntő csata várt a Diego SC-Fehérvár Kiskút TK női teniszcsapatára a Szuperligában, hiszen a sokszoros bajnok és címvédő MTK látogatott a Kiskút Teniszcentrumba.

Szupkai Gábor

Persze a lányok ezt az összecsapást várták már a kezdetek óta, hiszen idén azzal a nem titkolt céllal állt össze a Diego SC és a Fehérvár Kiskút TK, hogy letaszítsák a trónról a fővárosiakat.

Mindkét csapatnak voltak hiányzói, a hazaiaknál Stollár Fanny sérülésre hivatkozva mondta le a szereplést, az MTK-nál pedig Lenka Jurikova Németországban vesz részt egy tornán.

A párosokra ezúttal az Udvardy Panna-Mihaela Buzarnescu, Marosi Katalin-Békefi Bianka duókkal vágott neki a Diego-Kiskút. Előbbi párosnak a nagyon erős Gálfi Dalma-Jani Réka kettőssel kellett felvennie a versenyt, ahol végül az MTK-sok örülhettek (2:6, 4:6).

Eközben a kettes pályán Marosi Katalinék egy nagyon fiatal fővárosi párossal küzdöttek, ahol a korábbi kalapácsvető Gécsek Tibor lánya Gécsek Fanni, és az egykori kiváló teniszező Csurgó Virág lánya, Nagy Adrienn álltak a háló másik oldalán. Ezt a mérkőzést nagy küzdelemben hozták a hazaiak (6:4, 7:6), így a két páros után nem dőlt el semmi, 1-1-re állt a párharc.

Udvardy Panna egyesben ellenállhatatlan játékkal gyűjtötte be a győzelmet
Fotó: Molnár Artúr

Az egyesek során ismét farkasszemet nézett egymással Gálfi és Buzarnescu, és ezúttal is a második legjobb magyar női játékos, Gálfi Dalma lehetett jóval elégedetteb a mérkőzést követően (3:6, 3:6). Közben a kettes pályán az elképesztően tehetséges Udvardy Panna agresszív játékával nagyon magabiztosan nyerte az első szettet Jani Réka ellen, majd a másodikat is hozta rövidítésben (6:2, 7:6).

A hármas pályán a még mindig nem teljesen egészséges Békefi Bianka ennél jóval kiélezettebb mérkőzést vívott Nagy Adriennel. Ám a Diego-Kiskút teniszezőnője már hétfőn a Győr elleni győzelem alkalmával is bebizonyította, hogy elképesztően nagy harcos, igazi amazon. Ezúttal elbukta az első játszmát, viszont képes volt a fordításra (3:6, 6:2, 6:1), ami kulcsfontosságúnak bizonyult, hiszen az ő győzelmével 3-2-re már a hazaiaknál volt az előny, és egyetlen sikerre kerültek a fővárosiak legyőzésétől.

Ezt a lélektani pluszt pedig Pirók Alexa és Fekete Lili kihasználta. Előbbi két szettben hozta a végső diadalt jelentő negyedik győzelmet Gécsek Fannival szemben (6:3, 6:4), így az ötödik egyest vívó Fekete Lili szinte tét nélkül nézett szembe Visontai Tímeával. Ám nem vette félvállról a mérkőzést, amit a két tükörsima szettben aratott győzelem is bizonyít (6:3, 6:1).

A végeredmény ezzel 5-2 lett a Diego SC-Fehérvár Kiskút TK javára, amivel óriási lépést tett a Szuperliga bajnoki címe felé a csapat. A lányokra még csütörtökön és pénteken két párharc vár, a Pécs VTC és a Budaörsi SC ellenében, és ha nem rontanak, akkor ők lesznek a
Szuperliga új királynői.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!