Sport

2017.04.10. 13:49

Két pontra a dobogótól - A Gárdony-Pázmánd NKSE rangadót nyert a másodosztályban

Gárdony - A női kézilabda NB I/B 21. fordulójában bravúros győzelemmel lépett közelebb a dobogóhoz a Gárdony-Pázmánd NKSE csapata.

Ferencz Balázs

Nehéz sorozatot kezdett szombaton a Gárdony-Pázmánd NKSE női együttese, hiszen a másodosztály meghatározó csapataival csap össze egymás után. A 21. pfrdulóban az a Mohács vendégeskedett a tóparton, mely alakulat a tabella harmadik helyén állt, majd a gárdonyi 60 perc után lecsúszott onnan.

Rettentő szoros csatát vívtak a csapatok az első félidőben, fej fej mellett haladtak. A 10. percig Pánczél Barabás lányai vezettek, majd a 19. minutumban egy rövid időre átvette az irányítást a Mohácsi TE, Gyebrovszki Zitáék hamar rendezték a sorokat, s a szünetre kétgólos előnyt kovácsoltak ismét.

Fordulás után hengereltek a tóparti amazonok, két alkalommal is hat góllal húztak el a lányok. A végjátékra maradt némi izgalom, de nem remegtek meg a kezek, s remek játékának köszönhetően otthon tartotta pontokat a Gárdony. Továbbra is veretlen tavasszal a csapat, s már csak két pontra van a dobogótól.

Gárdony-Pázmánd NKSE-Mohácsi TE

23-21 (12-10)

Gárdony, 120 néző. Vezette: Lábadi, Szakatics,

Gárdony: Fekete D., Biró B. (kapusok) - Németh N., Kuhinkó 1, Kőszegi, Urfi, Flesser 2, Szabó A. 5, Dublinszki 6, Gyebrovszki 5, Selenka 4, Hamuth, Czakó, Gránitz, Zs. Nagy. Vezetőedző: Pánczél Barabás.

Mohács: Megyes, Kiss O. (kapusok) - Erdélyi 1, Farkas A. 4, Székely 1, Balogh B., Kaló 2, Dittrich 7, Hahner 3, Bozsovics 1, Zsolt 2, Schmidt, Martinov, Rittlinger, Szabó F., Policsek. Edző: Borbándi István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!