Sport

2016.11.02. 19:55

Az Alba Fehérvár legyűrte a gallokat

Székesfehérvár - A csoportban egy győzelemmel és egy vereséggel álló Alba Fehérvár az Elan Chalont fogadta. A hazaiak 111-91-re győztek a Europe Cup sorozaton.

Horog László

A székesfehérváriak hiába vezettek szinte végig és domináltak, két hete Lisszabonban, rendkívül peches, hosszabbításos vereséget szenvedtek az SL Benfica otthonában. Múlt szerdán javítottak, hazai pályán bizonyultak jobbnak a Brussels Basketball együttesénél. Ezúttal a kvartett legerősebb brigádja, a kontinensen is meghatározónak számító francia Elan Chalon látogatott a Gáz utcába. A gallok két győzelemmel érkeztek az Alba Regia Sportcsarnokba, érthetően magabiztosan kezdtek. Az első negyedben még vezettek, aztán a vendéglátók kapták el a fonalat, szinte minden arannyá vált a kezükben, állva hagyták a riválist. A székesfehérváriak által elengedett labdák a gyűrűbe hulltak, a franciák viszont sokat hibáztak. Ahogy múltak a percek, úgy lépett el egyre jobban a közelről és távolról is remekül célzó, valamint kiválóan védekező hazai alakulat. Az Alba Fehérvár a játék minden elemében jobb volt, látványos játékkal, 111-91-re nyert.

Winston Shepard fontos szerepet játszott abban, hogy az Alba diadalmaskodott a franciák felett  Fotó: Molnár Artúr

A gallok szereztek vezetést, Lóránt egalizált, majd Fall zsákolásával ismét a látogatóknál volt az előny. A hazai dobások nem mentek be, Shepard középtávolról kétszer nem találta a gyűrűt, közelről azonban jól pöcizett. Keller zsákolt, a másik palánknál a center, Fall volt eredményes, aztán Lóránt pontjaival már a házigazdáknál volt az előny, 11-10. Roberson is csatlakozott a pontgyártáshoz Fall mellé, öt pontot szereztek a vendégek zsinórban, a hazaiak formás akció nyomán egalizáltak. Roberson hármasa bement, Keller Ákosé nem. Utóbbit Farr váltotta centerben, pontokat mégsem ő szerzett, hanem Edwards, a bedobó jóvoltából tartotta a lépést a vendéglátó, sőt, Lóránt triplájával vezetett is.

Nem sokáig, Roberson azonnal válaszolt kintről. Shepard helyett Burgess kapott bizalmat, vezetett a Chalon, de két pontnál többel képtelen volt ellépni, az első negyed vége előtt, 26-26-os állásnál Dzunic Branislav időt kért. Burgess sikeres büntetői zárták az első etapot, Tóth jó védekezése okán Gipson nem tudott kosarat szerezni. Farr révén már négy pont volt az előny, sőt, Keller Ákos ziccere után kettővel még több, időt is kért a vendégek szakvezetője, Choulet mester. Farr és Markovic is bravúros kosarakat szerzett, remek játékkal állva hagyta ellenfelét a házigazda, 39-28. Farr újabb pontokat szerzett, közelről és távolról is pontosan célzott, nem találta a ritmust a vendég, állandósult a remeklő fehérváriak 15 pontos előnye. Lóránt korlátlan úr volt a palánk alatt, Farr kintről tüzelt mértani pontossággal, az Elan szakvezetője ismét időkérésben látta a megoldást.

A félidő végére közelebb jött a gall gárda, minden jel arra mutatott, N’zeulie hármasával zárul az első húsz perc, ám Taylor elképesztő kosara következett a dudaszó előtt, a saját térfeléről volt eredményes, 56-42.Fordulás után is a házigazdák domináltak, Keller és Taylor újabb pontjaival 67-44-re alakult az eredmény, Harris hozta közelebb a franciákat, de ez is csak szépségtapasz volt. Nem találták a ritmust a vendégek, a játék minden elemében jobb volt a Fehérvár. nem hibáztak. Főleg Edwards és Lóránt remekelt, Shepard is betalált, 81-55-ös állásnál a hazai hívek hosszasan ünnepelték a fiúkat. Shepard zsákolásával 30 pontra hízott a differencia, igyekeztek a vendégek, de zárkózni nem tudtak.

Farr szerezte a vendéglátók 100. pontját, még a trükkök is belefértek, amelyek hol bejöttek, hol nem. Bouteille hirtelen szerzett négy pontot (100-77), a győzelmet nem fenyegette veszély, de Dzunic a zárás előtt négy perccel időt kért. Ha a társak hibáztak távolról, Lóránt javított közelről. N’zeulie kintről volt eredményes, Shepard bentről, pörögtek a percek, a franciák küzdöttek, de csak kozmetikázni tudtak az eredményen, nagyszerű játékkal győzött az Alba, 111-91-re. A fehérváriak jövő szerdán a portugál Benficát fogadják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!