Sport

2016.02.24. 10:52

Górcső alatt a Bozsik-program - Német szakemberek is mintát adnak labdarúgásunk fejlődéshez

Székesfehérvár - Jakab Elek az MLSZ Fejér Megyei Igazgatósága Szakmai Igazgatója mélyreható beszámolót készített a Bozsik-programban történt változásokról.

Káldor András

Mint ismeretes az OTP Bozsik-program célja a magyar labdarúgás utánpótlásbázisának szélesítése, a gyermeklabdarúgás népszerűsítése, valamint a közoktatási intézmények csapatai számára rendszeres játéklehetőség biztosítása.

- Igaz, hogy a programot Bernd Storck szövetség kapitány, az MLSZ sportigazgatója is kitüntetett figyelemmel kíséri?

Igen, Storck úr áttekintette a magyarországi utánpótlás nevelés kiválasztási rendszerét, és bizonyos változtatásokat eszközölt. Szerencsére maga az alapprogram nem változott, azonban a tehetséggondozásnak van egy új programja.

- Jelenleg mely területekből áll a megye struktúrája?

Három alközpontra épül, Székesfehérvár, Dunaújváros, és Felcsút helyszíneken, összesen ötvenkilenc sportszervezet vesz részt a Bozsik-programban a megyéből. A program kiemelt célkitűzése, a tehetséges gyermekek felfedezése, figyelemmel kísérése, kiválasztása, és gondozása. Ennek különleges jelentősége van, hiszen egyre jobban belátja mindenki azt az alaptézist, hogy a tehetség nem választja meg, hogy hová születik! Bárhol születhet egy olyan tehetség, akinek a felfedezése, és gondozása mindannyiunk és az egész magyar labdarúgás alapvető érdeke.

Jakab Elek az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának szakmai igazgatója bíztató jeleket tapasztalt. Fotó: dpase.hu

- Mi lehet a fő cél?

Egyértelműen a játék megszerettetése! Ez már inkább azoknak a tömegeknek szól, akik a későbbiekben amatőr szinten fognak futballozni. Természetesen ennek is van jelentősége, mivel közismert, hogy a nagy tömegből lesznek majd a nézők, akik kimennek a stadionokba, a magasabb szintű mérkőzésekre. A lányoknak is kiemelt jelentőségük van, ugyanis, ha megnézzük azokat az országokat, amelyek az élen járnak, ott jó a női labdarúgás - Svédország, és a skandináv országok. Mindenhol a világon fejlesztik a női labdarúgást, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az az édesanya, aki megszerette a labdarúgást leányfutballistaként, az szívesen engedi a gyerekét labdarúgónak. Ez nálunk is érvényes, hiszen nyilván az édesanya dönt abban, hogy a gyerek milyen sportágat válasszon délutáni elfoglaltságként.

- Milyen kérdéseket vet fel a szakmai munka színvonalának növelése?

Nagyon sok anyag van a klubok kezében, többek között kiadtunk egy dvd-t, amelyben a FIFA bemelegítési programja szerepel, ezt megkapta az összes egyesület. Ezen kívül megjelent a Bozsik-kézikönyv, valamint a szakkönyveket, és a Fejér megyei honlapon ott van az összes korosztály teljes képzési rendszere. Elvárható, hogy a szakmai munkát a legkisebb közösségekben is megfelelő nívón teljesítsék a klubok! Nem beszélve arról, hogy minden egyes Bozsik-programban résztvevő egyesületnél egy szerződött, és az MLSZ által fizetett edzőt alkalmazunk, akinek kötelessége, hogy ennek szellemében végezze a szakmai felkészítést.

- Kiemeltként kezelik az intézményi programot?

Kitűnő lehetőséget jelent azok számára, akik nem akarnak magas színvonalon futballozni, csak focizni szeretnének. Az adott településeken az óvodákat, iskolákat motiválni kell, hogy ebben a programban részt vegyenek. Ezzel is támogattuk a labdarúgás népszerűsítését.

- Hogyan értékelné az előző idényt?

Javult a klubokban folyó munka minősége, több helyen járunk edzésellenőrzésen, és látjuk, hogy ma már kitűnő edzéseket tartanak a kollégák. Egyre több egyesületi vezető érzi valóban fontosnak azt, hogy az ő klubja úgy épüljön fel, hogy annak legyen utánpótlása, és legyen felnőtt csapata. Tisztában vagyunk azzal, hogy a felnőtt futball kiemelten fontos, de azt is tudják a vezetők, hogy csak akkor tudják biztosítani ezt, ha alulról építkezik a klub. A szakma megítélése szerint egy gyereknek naponta egy-két órát kellene a futballal foglalkozni. Ettől függetlenül sajnálatos, hogy elmaradnak még edzések, ez egy kicsit a klubvezetés felelőssége, mert igenis a heti két-három, foglalkozást is meg lehet tartani. Akár úgy, hogy csupán kimennek focizni, nem szükséges mindig „parádézni" az edzőnek. A foglalkozások színvonala is látható javuláson ment keresztül, bár láttam olyat is, hogy U7-es edzésen nem használtak labdát a gyerekek...

- Milyen terveik vannak a közeljövőben?

Az MLSZ új tehetség kiválasztó programja szerint minden megyében létre kell hozni egy tehetség központot. Már a jövő héten megkezdjük az első válogatást, ez azokat a korosztályokat - U12, U13, U14 - érinti, amelyekben megvannak már a megyeválogatottak, a keretszám azonban még bővíthető az MLSZ stábjának szűrése előtt. A megyei központ, pedig a Videoton lesz, ők vállalták ennek a programnak a vezetését. Létrehoztunk egy ötfős szakmai stábot, amelyben két labdás edző, egy koordinációs edző, egy fizioterapeuta, valamint egy kapusedző kapott helyet. Ezen kollégák feladata lesz, hogy először kéthetenként, központi irányelvek szerint készítsék fel a gyerekeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!