Emlékek, elégedetten - A hárompontos dobás mestere

– Nem tudom, hogy így utólag elégedett lehetek a sportolói pályafutásommal, vagy sem? De mégis boldogsággal gondolok vissza mindarra, amit magam mögött hagytam, az életem úgy kerek ahogy volt, ahogy van. Remek csapat tagja lehettem a Videotonban, nagy játékosok között.

Zoli szemfényével, kislányával a lelátón, a Szolnok elleni meccsen
Fotó: Silye Sándor

Ha már nagy játékosokat említett Szigi, adódott a kérdés: kik voltak ama nagyok, akikkel jó, baráti volt a kapcsolata, és még az ma is?

– Az öregfiúk között most is játszunk Szabolcs Ferivel, Csarnai Misivel, Köves Pistivel, Hajnics Jimivel.

Jó csapat volt az övék, többre képes. De mégsem mentek sokkal többre... Miért?

– Valami kicsi apróság mindig közbeszólt, és elbuktunk. Elmaradt a bajnoki döntő, érmet sem szereztünk. A válogatottba sem kerültem be, utánpótlás korúként közelebb voltam ahhoz, mint felnőttként, így főleg azt szerettem volna, ha az NB I-es karrierem úgy alakul, mint reméltem, de sajnálatosan ez sem valósult meg.

Zolinak a triplák voltak az erősségei. Kérdés: tényleg annyira erős volt ebben, mint azt sokan gondolták?

– Többször is betalálhattam volna a vonalon túlról, mint ahányszor azt megtettem. De fiatalon figyelembe kellett venni, hogy az edző mit engedett meg, és ennek megfelelően mertem, tudtam vállalkozni. Ha kicsit nagyobb a szám, többre vihettem volna? Lehet, de soha nem nyomultam, emeltem fel a hangomat. De az akkori kosárlabda is más volt, mint a mai. Az utódok gyorsabbak, erősebbek, atletikusabbak, és eredményesebbek, mint mi voltunk. Jó lenne, ha még több fehérvári tehetség jutna el a csúcsra Fehérváron.