2015.10.16. 15:24
Bármi áron győzni - Nehéz lesz az ARKSE-nek
Székesfehérvár - Nehéz helyzetben várja a soron következő bajnoki mérkőzését az ARKSE együttese, a férfi kézilabda NB I/B 6. fordulójában.
A két mérkőzés után edzőváltáson átesett gárda Károlyfi Viktor vezetésével sem tudta megszerezni első pontjait: a Vecsés, a Csurgó U23 valamint a Szentendre csapata is túl nagy falat volt Pulai Dávidék számára.
- Mindenképpen meg kell szereznünk az első győzelmünket. Elégedett vagyok a srácok heti munkájával, neki fogunk menni a Győrnek mondta Károlyfi Viktor az összecsapás előtt.
Nehéz lesz az ARKSE-nek Fotó: Molnár Artúr
A tabella utolsó előtti helyén szerénykedő Alba számára égető szükség lenne a győzelemre, az érzelmektől sem mentes találkozó nyáron négy játékos is érdekes körülmények között igazolt a kisalföldi riválishoz szombaton 18 órakor a VOK-ban kerül megrendezésre.