Sport

2015.04.08. 18:18

Döntőbe jutottak a fehérvári lányok

A Volán Fehérvár öttusázója, Kovács Sarolta, valamint az Alba Öttusa SE versenyzője, Alekszejev Tamara is ott lesz a szombati döntőben az öttusázók Világkupa-sorozatának idei harmadik állomásán, Rómában.

Ferencz Balázs

A 94 versenyzőt számláló mezőnyt három selejtezőcsoportra osztották. Kovács Sarolta döcögősen kezdte a vívást, de a szám második felére feljavult, 17-13-as mutatót produkált. Az úszást nyerte csoportjában a fehérvári hölgy, a kombinált utolsó lövészeténél azonban a lőállásban ragadt, így hajráznia kellett a futás végén, hogy a biztos finalista tagságot érő 8. helyen érjen célba.

Földházi Zsófia ugyanebben a csoportban az 5. lett. Alekszejev Tamara a B-csoportban kiegyenlített versenyzéssel teljesítette a selejtezőnapot. Az Alba Öttusa SE tusázója jól úszott és jól vívott, 19 asszót nyert meg. A kombinált versenyszámot is jó eredménnyel tudta le, a lőállásban elfogadhatóan célzott. A befutónál egy kisebb csoport élén ért célba, a brit Prentice mögött másodikként kvalifikálta magát a 36 fős döntőbe. A negyedik magyar lány, Réti Kamilla kiesett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!