Sport

2014.12.22. 20:11

Melvin már nem fehérvári

Közös megegyezéssel szerződést bontott a TLI-Alba Fehérvár kosárlabdacsapata és az amerikai légiós, Cleveland Melvin.

Matók János

„A vártnál gyengébb szereplés miatt elkerülhetetlenné vált a játékoskeret átalakítása. A szakvezetéssel közösen úgy döntöttünk, hogy változásra van szükség a csapatnál.

Cleveland Melvinnel a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontottunk, holnap reggel hazautazik az Egyesült Államokba. Sajnáljuk, hogy nem úgy sikerült a közös munka elsőéves amerikai játékosunkkal, ahogy mindannyian szerettük volna” – mondta a klub honlapján Halm Rolland szakosztály-igazgató. Hozzátette még: várhatóan más változás is lesz a keretben, amint hivatalossá válik, azt is kommunikálni fogja a klub a szurkolók felé.

Lapunk hivatalosan meg nem erősített információi szerint a másik távozó a szerb center Dalibor Djapa lehet.

A csapat a héten és a két ünnep között is edz Székely Norbert vezetőedző irányításával, hiszen január 3-án Jászberényben lép pályára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!