A világbajnok Papanitz Zoltán edzi a Volán Fehérvár öttusázóit

– Az ismeretségünk régi keletű, akkor kerültem közelebbi kapcsolatba az öttusázókkal, amikor a légpisztolyt 1997-ben bevezették. Előzőleg edzőtáborokban találkoztunk, én lőttem, ők pedig öttusáztak. Amikor a pentatlonisták áttértek a légpisztolyra, felkértek, hogy az OTSH-ban tartsak néhány előadást, a folytatásban pedig folyamatosan figyelemmel kísértem a teljesítményüket. A Mexikói úti lőtéren tréningezett az UTE öttusa és sportlövő szakosztálya, naponta összefutottam az újpestiekkel – mondja Papanitz Zoltán.

Papanitz Zoltán (képünkön) annak külön örült, hogy a varsói vb-n Demeter Bence kiválóan lőtt. Fotó: a szerző

– Mégis a Volánhoz szegődött edzőnek. Miért?

– Demeter József technikai vezető keresett meg öt esztendeje, sokáig húzódott a dolog egyéb, külső körülmények okán, aztán mégis munkakapcsolat lett belőle. Tavaly ősszel, a felnőtt vb előtt gyorsultak fel az események, a korábban jó lövőnek számító Demeter Bence eredményei nem az elvártak szerint alakultak, a szakosztály vezetői kérték, hogy az addig laza, lényegében konzultánsi kapcsolat legyen napi rendszer szerinti. Azóta dolgozom nem csak vele, elsősorban a felnőtt válogatottakkal, valamint időnként a feltörekvő juniorokkal is. Általában hetente kétszer, néha háromszor találkozunk, egyszer én utazom Fehérvárra, egyszer pedig a válogatottak jönnek Budapestre, a Mexikói úton, vagy a KSI-nél gyakorolunk. Valamint természetesen a versenyeken is ott vagyok, segítem a Volán csapatát.

– Az eredmények javultak az utóbbi időben?

– Az edzéseredmények feltűnően, bízunk abban, hogy ez állandósul téthelyzetekben is. Persze, a fejlődés nem egyik napról a másikra következik be, ez hosszú folyamat eredménye. Öröm, hogy Demeter Bence élete legjobbját lőtte nemrég Varsóban, ezzel is hozzájárult a csapat világbajnoki címéhez. Amikor elkezdtük a közös gyakorlásokat a fehérváriakkal, a legfontosabb volt, hogy olyan munkastílust alakítsunk ki, ami a versenyzők akkori, felkészültségi szintjén alapul. Meg kellett alkotni azt a koncepciót, ami a leghatékonyabb az öttusában. A legfontosabb annak felismerése, hogy a klasszikus sportlövészet mely elemei átültethetőek az öttusára, s melyek azok, amelyek korrekcióra szorulnak. Kialakult a mozgássor, először egy lövésre koncentrálva, majd öt találatra. Meg kellett találni a kompromisszumot a gyorsaság és az eredményesség között.

– Miután a záró szám a kombinált, azaz a futás és a lövészet, ez utóbbi hirtelen felértékelődött. Mi ennek a lényege?

– Jelentős különbség, hogy míg korábban, a régi lebonyolítási rendszerben a köregységeket számolták át pontokra, majd másodpercre, jelenleg minden lőállásban eltöltött másodperc együtt értendő, azonos a futóidővel.

– Az edzősködés mellett sportlövőként is szerepel, bár az utóbbi időben világversenyeken már nem indul. Mi ennek az oka?

– Főállású munkám van a civil életben, valamint a már említett edzősködés mellett arra már kevés időm jut, hogy sportlövőként tréningezzek. Azonban szinte minden hazai viadalon indulok, ez egy örök szerelem. Sportlövő maradok, amíg a pisztolyom ki nem esik a kezemből. A 48. életévemet rövidesen betöltöm. Arra már nem gondolok, hogy a világbajnoki dobogó tetejére állok, mint egyéniben, légpisztolyosként anno 1987-ben Budapesten, valamint a szabadpisztolyos csapatban, 1990-ben, Moszkvában, Ágh István és Győrik Csaba társaságában. Világkupa-döntőt egyszer nyertem, Münchenben, Vk-fordulót többször is. Három olimpián vettem részt, 1988-ban Szöulban, 1992-ben Barcelonában, valamint 1996-ban Atlantában. Az ötkarikás játékokon nem voltam szerencsés, a legjobb helyezésem 10. hely, Szöulból. Az Eb-k sem sikerültek a terveim szerint, öt ezüstöm van, aranyam viszont egy sincs. Hosszú pályafutás volt az enyém, a vb-aranyak mellett szereztem ezüstöket és bronzokat is. Mindössze az olimpiai érem hiányzik a gyűjteményemből.