Sport

2014.09.25. 13:45

A fehérvári vívók a szombati viadalra hangoltak

Székesfehérvár - A Székesfehérvári Vívó és Szabadidő Sport Egyesület sportolói is megkezdték a versenyekre való felkészülést az Alba Volán SC vívótermében.

Matók János

A fiatalok Mórocz György elnök, Szabados Zsolt vezetőedző, Mórocz Balázs és Tóth József edzők irányításával heti három alkalommal, hétfőn, szerdán, és csütörtökön 18 órától 20 óráig edzenek.

A vívók a lecsófesztivál idején a sportágat népszerűsítették, amikor a belváros több pontján is rögtönzött bemutatót tartottak. Fotó: Szabados Zsolt

A vívók 30-an – a fehérvári felkészülést megelőzően – egyhetes edzőtáborban vettek részt Tatán, ahol napi három erőnléti edzéssel készültek az idényre. Az itthoni edzések elkezdése után nem sokkal, szeptember 14-én, Győrben megrendezték az idei európai versenyszezon első Európa Kupáját is, ahol 162 résztvevő között az utánpótlásért felelős szövetségi kapitány meghívására részt vett két fehérvári vívó is, Szücs Dániel és Zarándok Levente.

Szabados Zsolt (középen) és a tanítványok a tatai edzőtáborban. Fotó: Mórocz Balázs

A kadet korosztályban megrendezett versenyen a két fehérvári serdülő – tehát egy korcsoporttal fiatalabb versenyzők – biztatóan szerepeltek, és a nemzetközi mezőny közepén végeztek, több honfitársukat is megelőzve. A döntőbe két orosz, két olasz, egy ukrán és 3 magyar versenyző került, ahol a mieink egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek, ami bíztató versenykezdet a magyar vívás számára is. A két versenyzőt elkísérő Szabados Zsolt edző megemlítette, hogy „a két fiatalt meglepte a hatalmas mezőny, és kissé megilletődötten is versenyeztek, ami a rutintalanságuknak köszönhető, de az alapozásból egyből a versenybe csöppenő vívók teljesítménye jónak volt mondható."

Az egyesület megkezdte a szokásos országos versenyének szervezését is, amelyre szeptember 27-én kerül sor a Börgöndi úti vívóteremben, immáron 7. alkalommal Fehérvár kupa – „Pákozdi Csata emlékverseny" néven. Emellett az egyesület várja a 8-10-12 éves vívás iránt érdeklődő gyermekek jelentkezését is a helyszínen, a fentebb is említett edzési időpontokban, miután új kezdő csoportot is indít a vívó egyesület.

– Szükségünk van az utánpótlásra, hiszen minden évben 3-5 gyerek távozik közülünk, akiket különböző egyetemekre vesznek fel, hiszen a „vívás a pengés elmék sportja" – nyilatkozta Mórocz György, az egyesület elnöke.



Ezek is érdekelhetik