2013.06.13. 14:56
Tokától bokáig verte a riválisát
A fehérvári Varkocs György Box Club versenyzői legutóbb a dombóvári gálán léptek a kötelek közé, s eredményesek is voltak.
Az első alkalommal megrendezett Lampert Gábor boxgálán vettek részt Dombóváron a Varkocs György Box Club ökölvívói. A versenyen ezúttal csak 4 fehérvári bunyós lépett a kötelek közé. Először állt csatarendbe a fehérvári klub legfiatalabb versenyzője, Tóth Adrián is, aki 7 évesen egy 9 éves helyi kis boxolóval mérte össze a tudását, nem kis sikert aratva.
Márton Balázs (szembe, piros fejvédőben) nagyon elkalapálta pécsi ellenfelét (Fotó: VGYBC)
A sok ütéssel tarkított bemutató mérkőzésüket a nézők – teljesen megérdemelten – vastapssal jutalmazták. Adrián után következett a junior 52 kilós súlycsoportban Lakatos Rajmund, aki a győzelemre kiéhezve érkezett Dombóvárra, ugyanis az előző 2 mérkőzésén alulmaradt. Ez a teljesítményén meg is látszott, mert már az első menetben harcképtelenné tette az ellenfelét. Tudatos, okos és tiszta bunyó jellemezte Rajmund hétvégi teljesítményét.
A harmadik fehérvári Pintér Dávid, aki legnagyobb bosszúságára sajnos ellenfél nélkül maradt. Utolsóként a felnőtt magyar bajnoki bronzérmes Márton Balázs lépett szorítóba, a pécsi Greksa Krisztián ellenében.
– Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az amúgy is agresszív, rámenős stílusáról ismert fehérvári bunyós ezen a mérkőzésen egy dühöngő bikára emlékeztetett! Az első perctől kezdve az utolsóig, a védekezést otthon hagyva, előkészítés és puhatolózás nélkül, szinte tokától bokáig verte el az ellenfelét. Utólag azt mondhatjuk, hogy a szervezők jó érzékkel választották ki főmérkőzésnek Balázsék egyoldalú összecsapását – értékelte a látottakat Túrós Arnold, a Varkocs György Box Club vezetőedzője.