Sport

2012.11.27. 22:01

Viníciust felmentették

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén felmentette a Videoton brazil védôjét, Viníciust, akit vasárnap, a Pápa ellen elvesztett mérkőzésen állítottak ki.

Bobory Balázs

Mondhatnánk, hogy van igazság, azonban ebben az esetben erről szó sincs, talán némi elégtételről. Az MLSZ fegyelmi bizottsága kedden alaposan tanulmányozta azokat a felvételeket, amelyek a Vidi Pápa elleni bajnokiján készültek, közelebbről is azt a dulakodást, amely Kovács István kíméletlen felrúgása után történt a pályán.

Nos, a bizottsági tagok nem láthattak mást, csak amit a televízió nézői: a Lombard játékosa, a durva szabálytalanság elkövetője elveszti az egyensúlyát a tett helyszínére érkező hazai és fehérvári játékosok között, majd a fejét fogva a földre esik.

Tóth Bence minden bizonynyal tisztában volt azzal, hogy az esetek 99 százalékában megmozdulása azonnal piros lapot és legalább három mérkőzéses eltiltást ér és így akart magával rántani egy Vidi-játékost is. Talán azon maga is meglepődött, hogy egy sárga lappal a pályán maradhatott, viszont a piros-kékek belső védőjét, Viníciust kiállította a játékvezető, Takács János, aki korábban, majd később is egy-egy nyilvánvaló büntetőt nem adott meg a Videoton együttesének.

Az ominózus eset, Vinícius (balról a harmadik) kérdőn néz az öltöző felé mutató Takács Jánosra. Fotó: vidi.hu

Azt is jegyezzük meg: a Pápa edzője, Zsivóczky Gyula talán érezte, játékosa mit tett, ezért a szünetben lecserélte Tóth Bencét, aki láthatóan nem volt sérült korábban.

Az egyébként kissé monotonul, „egyiramban” futballozó Vidi nyerhetett volna, ha nincs hatalmas ellenszél, így azonban értékes pontok maradtak a kiesőjelöltnél.

Az egyetlen, aminek örülni lehet, hogy a fegyelmi bizottság nem ragaszkodott a szinte kőbe vésett szabályhoz, miszerint a kiállítás automatikusan eltiltást von maga után, hanem legalább a zöld asztalnál a fair play szellemét követve helyesen döntött, így Vinícius játszhat vasárnap, a 17. fordulóban az Újpest ellen. A jelenleg a 4. helyen álló fehérváriaknak viszont – nemcsak a pápai vereség miatt – tetemes lett a hátrányuk a Győrrel szemben, amely 12 ponttal jár előttük.

Vasárnap, 16.30-kor a Videoton labdarúgócsapata az Újpestet fogadja a „tavaszi" második fordulóban. Az őszi bérletek természetesen érvényesek lesznek erre az összecsapásra is, a jegyet váltók pedig jutányos árakkal találkoznak majd, 1000 forintba kerülnek a tiketteka fő lelátóra, máshova pedig 500-ba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!