Sport

2012.01.30. 03:29

Ismét egy triplán múlt

Székesfehérvár - Az Albacomp Fehérvár kosárlabdázói vissza akartak vágni a Szombathelyen elszenvedett 2 pontos vereségükért a Falco KC-nek. Nem sikerült, a vendégek nyertek 2 ponttal.

Silye Sándor

Nyert a Falco KC. Megint két ponttal. Ami a cseresorokat illeti, nem volt jelentős különbség a két kispad játékosainak teljesítménye között. Csak 2 pont... Az első negyedben jól pörgött az Alba, de 7 pontos vezetésük után kicsúszott kezükből a meccs, egál lett az első szünetig, a második szakaszt 8 ponttal nyerték a vasiak. Akik nem ismertek elveszett labdát, jól védekeztek, meglepték a vendéglátóikat, akik a másik palánk alatt néha hibáztak a váltásoknál, így vígan dobálhatták pontjaikat a szombathelyiek. Akik az első 20 percben 72 százalékos pontossággal tüzeltek az Alba 48 százalékával szemben. (Ez a végére 48-58-ra módosult).

Nem sok minden változott térfélcsere után, sőt, 2 perccel a vége előtt 9 volt oda, innen jött fel a vendéglátó, és egyenlített. Néhány másodperccel a vége előtt - bár még büntetés nélkül faultolhattak volna az albások, de nem tették - Kálmán betalált. Bő egy másodperc maradt, de kimaradt a tripla - mint Sopronban - így megérdemelten nyert a Falco. Mert az utolsó két percet leszámítva nagyobb energiákat mozgósított a győzelem érdekében! Ami pedig a játékot illeti: pontosabban célzott a vendég, kevesebb labdát adott el, a fontos paraméterek közül csak a lepattanó harcot nyerte a hazai legénység. Érdekesség: a két együttes 37 labdát adott el a két oldalon!

- Visszajöttünk a végén, és ez a játékosokat dicséri, de hiányzott még egy labda - mondta Braniszlav Dzunics.

- A következő meccsen javítunk - mormolta maga elé Damian Hollis.

- Azzal nyertünk, hogy sikerült egy-két esettől eltekintve megakadályozni az Albacomp gyors indításait. Jól dolgozott a csapatom, és nem hagytuk kiénekelni a sajtot a szánkból - így Bencze Tamás.

- Kemény, izgalmas csata végén jól levédtük ellenfelünk próbálkozásait - vélte Szabó Zsolt.

Albacomp Fehérvár-Falco KC 71-73 (25-25, 11-19, 18-14, 17-15)

Székesfehérvár, 2267 néző, vezette: Czifra, Kapitány, Király.

Albacomp Fehérvár: Simon B. 11, El-Amin 8/6, HOLLIS 25/9, Hendlein, CHISM 13, csere: Supola 2, KELLER 12, Juhos, Madár, Bódi, vezetőedző: Braniszlav Dzunics, edző: Matus Gábor.

Falco KC: KÁLMÁN 12, Timberlake 12, Jancsikin 4, Szabó Zs. 10/6, PANTELICS 19/3, csere: Will, Simon L. 4/3, HARAZIN 12, Szanati, vezetőedző: Bencze Tamás.

Az eredmény alakulása, 2. perc: 3-4, 7. perc: 19-12, 12. perc: 27-30, 18. perc: 33-42, 23. perc: 42-46, 26. perc: 42-53, 29. perc: 52-56, 38. perc: 62-71, 40. perc: 71-71.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!